Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1926

IV. D. Magnus Ausonius mint grammaticus és rhetor. Székfoglaló értekezés. Irta dr. Földy József gimn. tanár

- 35 — Ismerte korának leghíresebb rhetorait s összeköttetésben is volt velük. Ilyen volt Attius Patera, ki ez időben Róma legkiválóbb rhetora volt. Erről mondja Hyeronimus ad an. 2352. „Pater rhetor Romae gloriosissime docet". Hasonlóan kiváló rhetor volt Exuperius, kinek először Tolosában volt hires iskolája, majd Narbóba költözött, hol Dal matins Caesar gyermekeit tanította. Ebben az időben megy át az ő kiváló mestere, Minervius Burdigalából Rómába, hol szintén nagy hírnévre tett szert. Aquitaniában Alcimus és Delphidius örvendtek nagy tekintélynek. Mindezen kiváló, nagytudományu és hires emberek a legjobb, mondhatni baráti viszonyban voltak Ausoniussal, már pedig nem tehető fel, hogy e derék emberek holmi tudománytalan áltudóst barátaik közé fogadtak volna. Ausonius bizonyára méltó helyet foglalt el közöttük. Ausonius keményen ostorozza az olyan rhetorokat, kik nem hivatásból tanítottak, hanem csak megélhetési eszköznek tekintették diszes állásukat s nem rendelkeztek igazi tudománnyal. így folyton korbácsolja Rufust, kinek tudatlanságát leginkább azon epigrammájában iparkodik bemutatni, melyben Rufus képét meglátva, azt kérdi: Hol van maga Rufus ? A kathedrán. Mit csinál ? Azt, amit a képen, vagyis semmit. Máskor ismét azt mondja róla: „ipse rhetor est imago imaginis", majd saxeus-nak, elinguis-nek nevezi. Alig hihető, hogy így mert volna tenni és irni, ha nem tartozott volna a jobb rhetorok közé. Rhetori működése közben több csapás érte. 343-ban meghalt ifjú és szép felesége, Sabina, kit sohasem tudott feledni, 357-ben meghalt Caecilius Argicius Arborius, anyai nagyatyja 90 éves korában, ennek a fia volt Aemilius Magnus Arborius, kinek Ausonius neveltetése tekintetében igen sokat köszönhetett. Az öreg Argicius Arborius nem érhette ugyan meg unokája kitüntetéseit, de hitte és remélte s ez vigasztalta öregségében. Dicebas sed te solacia longa fovere, Quod mea praecipuus fata maneret honos. (Par. IV.) E korban kezdi meg Ausonius költői munkásságát is. Legalább is azt bizonyosan tudjuk, hogy ez időben irta Epist. VIII. Ad patrem de suscept. fii. és mindenesetre még felesége halála előtt irta az Epigr. ad Sabinam, melyben nejének iránta való szeretetét mutatja be. Ezek alapján a Lais és Glyceráról szólókat még előbb kellett irnia, mint azt az összefüggés mutatja. A kontár grammaticusokat és rhetorokat gúnyoló epigram máit a legnagyobb valószínűség szerint még szintén Burdigalában irta. E hosszú, mintegy 30 évre terjedő idő alatt azonban aránylag nagyon keveset irt, úgy látszik nagy elfoglaltsága akadályozta abban, hogy költői képességét nagyobb mértékben kifejtse, később azonban, öregebb korában, midőn a költészet volt egyedüli vigasza, annál nagyobb mennyiségben, gyors egymásutánban bocsátotta közre verseit, melyek között éppen ez oknál fogva a tartalom gyakran áldozatul esik a formának. 3*