Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1926
III. A párhuzamosok axiómájának szerepe a geometriában. Székfoglaló értekezés. Irta Moravecz Károly gimn. tanár
- 30 •I végtelen sok olyan geodetikus vonalat vonhatok, mely az adott geodetikus vonalat nem metszi s ha itt veszek fel egy geodetikus háromszöget, azt találom, hogy szögeinek összege kisebb 2 R-nél. Ha pedig a negativ konstans görbületü felületet (pseudo-gömb) vizsgáljuk, azt találjuk, hogy a geodetikus háromszög szögeinek összege levonva 2 R-ből — arányos a háromszög területével. Ugyanezen tétel érvényes a Bolyai-féle térgeometria háromszögeire. A XI. axióma csak a 0 görbületü felületeken érvényes, ahol a háromszög szögeinek összege 2 R. Mélyen tisztelt közönség! Bámulatra méltók azok az erőfeszítések, amelyekkel az emberiség véges, gyarló emberi értelemmel, fogyatékos érzékszervekkel a végtelenség fogalmának tisztázására s az absolute létező dolgok megismerésére törekszik. Alakúinak gyönyörű tudományos rendszerek, csodálatra méltó logikai fejtegetések szárnyakat adnak képzeletünknek, de érezzük, hogy bezárt kapu, örök titok előtt állunk. Olyan magasba vivő út ez, melyen mennél magasabbra emelkedünk, annál jobban érezzük csekély voltunkat, annál jobban eltölt bennünket a tisztelet az egyedüli öröktől-fogva-örökkévaló igazi absolut Létező iránt, kinek véghetetlen bölcsessége nem enged bennünket olyan utakra, melyek számunkra járhatatlanok.