Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1925
VII. A gimnázium az 1925—26. iskolai évben
— 46 — dezés munkáit. Az ág. hitv. ev. egyházkerület őszi közgyűlése alkalmával cserkészeink is résztvettek a rendezés munkájában. Nemzeti Nagytábor. Az iskolai év befejezésével sem ért véget a cserkészek munkája. Ezután következik az igazi cserkészélet, a cserkészmunka betetőzése: a táborozás. Ez évben még nagyobb jelentőséget nyer a cserkészek táborozása azáltal, hogy az összes magyar cserkészek egy közös táborban, a Nemzeti Nagytáborban találkoznak, hol egymással nemes versenyre kelve megmutatják, hogy a legmagasztosabb eszményeket, melyeket zászlójukra irtak, a legnagyobb akadályokat is leküzdve, diadalra juttatják. Csapatunk 2 tiszttel, 2 segédtiszttel és 35 cserkésszel vesz részt a Nemzeti Nagytáborban, hova elkíséri őket meleg szeretetünk, reményünk és bízó hitünk, melyet ennek a minden szépért és nemesért küzdő ifjúságnak valóra kell váltania. b) Gimnáziumi ifjúsági Segítő-Sgijesület. A Gimnáziumi Ifjúsági SegítőEgyesület tanárelnöke Moravecz Károly gimn. tanár; ifjúsági elnöke Nief Jenő VIII. o. t. volt. Pénztáros Szkublics Viktor VII. o. t.; jegyző Bauer József VIII. o. t. Tagja volt minden gimn. tanuló. Tankönyveket kapott segélyképen 463 tanuló, kik összesen 2956 könyvet használtak. Az egyesületet adományaikkal támogatták: Dr. Darányi Ignác 700.000 K, dr. Miklós Endre 500.000 K, Bóné Gyula 450.000 K, Pápai Takarékpénztár 332.000 K, Ifj. Képzőtársaság 200.000 K, Kállay Ödön 100.000 K. Ez évben az egyesület beszerzett 1127 drb. tankönyvet 50,951.280 K- ért. Könyvvagyon 3345 drb. 94,360.000 K értékben. Bevétel 56,815.950 K; kiadás 55,979.780 K; maradvány 836.170 K. Takarékban van 4,744.263 K. Pénzvagyon tehát 5,580.433 K. c) Gimnáziumi Sakkor. A Gimnáziumi Sakkor 1925 szept. 29-én alakult meg Moravecz Károly tanár-elnök vezetése mellett 34 taggal. Ifj. elnök: Rácz Gyula VIII. o. t.; jegyző: Balogh Zoltán VI. o. t.; pénztáros: Hőbe Lajos VIII. o. t.; háznagy: Pénzes Pál VI. o. t.; szertáros Kovács Zoltán VIII. o. t. Ez évben tartott házi verseny eredménye: 1. Adorján Jenő VI. o. t, 2. Weltner Andor VI. o. t., 3. László Csaba VI. o. t. Nagym. dr. Darányi Ignác úr adományozott a körnek 200.000 K-t. Bevétel 800.100 K, kiadás 316.800 K, maradvány 483.300 K. d) J\, JConfirmált Jfjak Sgussülete fennállásának 20-ik esztendejét töltötte be az elmúlt évben. Vezetői: Lie. Rácz Kálmán tanár-elnök, Papp Gyula VIII. o. t. titkár-jegyző, Molnár Benjámin VIII. o. t. könyvtáros és Fejes Sándor VII. o. t. pénztáros. Huszonöt heti összejövetelt, egy műsoros estélyt és a reformáció emlékünnepén szeretetvendégséget tartott. A heti összejövetelek programmponíjait az egyes osztályok felváltva látták el, rendesen ének, ima, bibliamagyarázat, szavalás vagy előadás voltak műsoron, nehányizben egy-egy zeneszámmal élénkítve. A bibliamagyarázatban hárornizben egy-egy egyesületi tag váltotta fel a tanárelnököt, aki általában tartotta a bibliamagyarázatot, kezdő és záróimákat mindenkor egy-egy egyesületi tag mondott. A műsoros estély, május 6-án tartatott meg a Ref. Leányegylet helyiségében,