Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1924
VIII. Iskolánk az 1924—25. iskolai esztendőben
— 38 — betegség miatt kimaradt 3. Az évi díj (lakás, fűtés, világítás, felügyelet és mosásért) 3 J/ 2 mm. búza ára volt. Kilencen mint szobafelügyelők csak fél díjat fizettek. Akik az intézetben mosattak, ezért külön még 50 kg. buza árát fizették. 4. Az ifjúság munkája. a) Ufjusági egyesületek. A cserkészcsapat neve: „Gróf Tisza István", száma 227., vezetői: parancsnok Horváth Endre gimn. tanár, h. parancsnok Kovács Lajos Jenő gimn. tanár; csapattisztek László Géza és dr. Kerecsényi Dezső gimn. tanárok; segédtisztek Boda József és Szabó Dezső theol. akad. hallgatók. Állomány: 2 raj 5—5 őrssel; 4 tiszt, 2 segédtiszt és 76 cserkész. Csapatmunka. Szeptember elején újult erővel indult meg a csapat munkája, minden szombat délután kivonult a város határába, mely kivonulások a gyakorlati kiképzést szolgálták. Október 4-ikén egy egynapos harcjátékot rendezett a csapat a VII. és VIII. oszt. céllövő tanfolyammal. A rossz idők beálltával megkezdődött az elméleti kiképzés. Minden héten volt egy-egy őrsi és egy-egy. rajösszejövetel, havonként tartottunk csapatösszejövetelt és bibliaórát Pongrácz József theol. akad. tanár vezetésével. Az őrsvezetők kiképzésére külön állapítottunk meg egy órát hetenként. Február havában az újoncok letették a próbát, áprilisban pedig a régebbi cserkészek a II. és I. oszt. próbák anyagából mutatták be készültségüket. Ugyancsak áprilisban a megbízott őrsvezetők letették az őrsvezetőpróbát. Kirándulások. Az ősz folyamán és kora tavasztól kezdve minden szombaton kivonult a csapat. Május 24-én az I. és II. oszt. cserkészek részére egynapos kirándulást rendeztünk a Bakonyba. Ünnepélyek, előadások. Március 30. és 31-én a 159. sz. Corvin-csapattal együttesen öt előadás keretében bemutattuk a dániai nagy cserkészvilágverseny filmjét a helybeli összes iskolák tanulóinak; a közönség részére pedig két esti előadást rendeztünk, amelyeken dr. Horváth Detre cserkészparancsnok magyarázta a képeket. Az év folyamán Horváth Endre parancsnok egy előadás keretében a theol. akad. önképzőkörben a falusi lelkipásztor és a cserkészet cimmel arról szólt, hogy miképen kapcsolódhatik bele a lelkész a nemzetmentő cserkészmunkába; két előadásban pedig a járási tűzoltó és levente oktatók tanfolyamán szólt a cserkészet céljáról, paedagógiai értékéről és szervezetéről. Május 17-én a tornavizsga keretében avattuk fel az újoncokat. Szolgálat. A Ref. Leányegyesület minden előadásán egy-egy őrs végezte a rendezés munkáját. Február 13-án a parancsnokok és őrsvezetők résztvettek egy katonatemetésen. Május 6-án 20 cserkész diszőrséget állt Gyurátz Ferenc ny. ág. h. ev. püspök temetésén. Május 10-én a helybeli anya- és csecsemővédő intézet gyüjtőnapján 6 urnánál 2—2 cserkész állandóan szolgálatot teljesített.