Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1924

V. A főiskola az 1924—25. iskolai évben

V. A főiskola az 1924—25. tanévben. Most, amikor számot adunk a munkáról, amelyet ezelőtt 10 hónappal az Úr nevének segítségül hívásával kezdettünk meg, az első szó nem lehet más az ajkunkon, mint a hálaadás szava annak a gondviselő és kegyelmes Istennek a szine előtt, aki vezetett minket az Ő céljai felé, adta az erőt és áldást és most megtölti sziveinket az örömnek s a hálaadásnak az érzéseivel. Mig azok, akik intézetünk élén állanak és erős kezekkel tartják a kormányrudat, ebben az esztendőben ezer gond és aggodalom között fárasztó éberséggel küzdöttek az akadályokkal, sokszor nehéz sziklákkal és zugó örvényekkel, amelyeket nemzetünk gazdasági talpraállitásának alaprakó munkája állított a gazdasági összeomlásban teljesen elszegényedett intézetünk elé, addig a nemzet feltámadásában rendületlenül bizó tanári kar és élni akarásunkat nagyszerűen megmutató lelkes ifjúság zavartalanul és nyugodt bizakodással végezhette munkáját, a nemzeti létünk alapját képező magyar kultura építését. A tanév elejére azonban rávetette árnyékát a gyász és fájdalom. Az emberek és népek sorsával szabadon rendelkező Isten titokzatos végzése nyári vakációnk csendjét váratlanul és hirtelen egy megrendítő csapással verte fel. Julius hó 28-án magához hivta az Ő hűséges szolgáját, egyházkerületünk fáradhatatlan püspökét, aki a vér és gyász évtizedében, a legvészesebb időkben, kibeszélhetetlen nehéz feladatok, megszámlálhatatlan csalódások és lesújtó csapások között vezette egyházkerületünk és intézetünk életét, hasonlóvá válva a 18. század szenvedő magyar prédikátoraihoz. Az idő fogja majd értékelni ennek a soha el nem csüggedő szenvedések emberének bámulatos energiáját és kormányzó bölcseségét. Életét itt töltötte el a pápai főiskolában. Itt végezte a gimnázium felső négy osztályát és a theológiát, azután itt maradt gimnáziumi segéd-, majd rendes tanárnak 7 éven keresztül, majd 33 éven át theológiai akadémiánknak volt professzora. Mikor 10 évvel ezelőtt a püspöki székbe hivta őt el a közbizalom, akkor se vált meg ez iskolától, sőt bizonyságot tehetünk arról, hogy mindaz a virág, ami később fakadt új talajba átültetett élete fáján, a mi intézetünk életnedvéből nőtt ki s arra árasztotta vissza illatát. Itt mindig otthon érezte magát s mikor fiatalos lelke terveket szövögetett, azcknak tárgya mindig ennek az iskolának a jövője volt. Emléke élni fog közöt-