Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1922

VI. Főgimnázium

- 23 ­két rajba és összesen 6 őrsbe osztotta be. Május és junius folyamán kisebb kirándulásokat is tettek a cserkészcsapatok tanáraik vezetése alatt. 1923 junius 22-tői julius 10-ig Nemesdéden, Somogy megyében táboroztak. 10. Sgészségügij. Az egészségi állapot az 1922—23. tanévben elég kedvező volt. Orvoshoz 1625 esetben fordultak főgimn. tanulók. Kórházi ápolásban 5 tanítványunk részesült. Dr. Cseh-Szombathy László városi tiszti főorvos kétszer tartott szemvizsgálatot a tanév folyamán s mint intézeti orvos, állandóan figyelemmel kisérte a tanulók egészségi állapotát. Mély fájdalommal jegyezzük föl, hogy egyik tanítványunk: Antal Lajos II. B. o. t. 1922 nov. 22-én meghalt. Szeretett tanítványunk emlékét kegye­lettel fogjuk megőrizni 1 11. litmepéhiek. Gyászban töltöttük a lefolyt tanévet is. Gyászoltuk ezeresztendős hazánk szétdarabolását. Hogy azonban a föltámadás hitét ébren tartsuk tanítványainkban, megtartottuk a szokásos iskolai ünnepélyeket: október 6 án, október 3l-én és március 15-én, amikor Petőfi Sándor nagy szellemének, 1923 május 30-án pedig felejthetetlen főgondnokunk, gróf Tisza István emlékének áldoztunk. Növelte a két utóbbi ünnepély jelentőségét az a körülmény, hogy az emlékbeszédet Kozma Andor egyházkerületi tanácsbiró tartotta. 12. JCépviseltetések, kiküldetések. Az intézet hivatalos képviselője az egyház­kerületi közgyűléseken igazgató volt; az igazgató-tanácsi gyűléseken négy képviselője volt a főgimn. tanári karnak. 13. Gyűjtések. Az 1922—23. tanév folyamán a főgimn. tanuló-ifjuság a következő célokra gyűjtött: az Eötvös-alapra 3574 K-át; az inség-akcióra 46.171 K 20 fillért; a Mágócsi-Dietz-alapítványra 2687 K 50 fillért; a gróf Tisza István alapítványra 129.522 K 60 fillért. Összesen 181.955 K 30 fillért. 14. JUapítvánijok és adományok. Az 1922—23. tanév folyamán a fő­gimnázium részére tett alapítványok, segélyek és adományok a főiskoláról szóló adatok közt vannak felsorolva. A nagylelkű alapitványtevök és adományozók ezen a helyen is fogadják a magyar kultúra nevében az intézet hálás köszönetét!

Next

/
Thumbnails
Contents