Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1916
VI. Főgimnázium
_ 44 — mivel besorozták őket, engedélyt kaptak, hogy az előkészítő tanfolyam elvégzése után a VIII. o.-ból is tehettek vizsgát, 33. Ilyen kevés tanuló a VIII. osztályban régen nem volt. Akik hiányoztak, katonai szolgálatot teljesítenek. Megdrágította a háború a tanítást is. A köztartási díj a háború előtt való 240 K helyett az idén is 440 K volt; de ezzel is csak úgy tudtunk kijönni, hogy a tanév 10 hónap helyett 8 hónapra terjedt. Drágább lett a szállás is. Mig a háború előtt 10—12 K volt a lakások átlagos havi bére, az 1916—17. tanévben már 20—30 K-t kértek a tanulóktól havonként. Fölemelték a tankönyvek, taneszközök árát is, hogy a ruhanemíiekről ne is szóljunk. Bár az iskola rendkívüli segélyek kiosztásával iparkodott a taníttató szülők terhén könnyíteni, a háború mégis roppant terhet rakott a szülők vállaira. V. Szolgáink. Amint a mult tanévről szóló Értesítőben kimutattuk, szolgáink közül hárman teljesítenek katonai szolgálatot. Családjuk a lefolyt tanévben is megkapta rendes fizetésüket, teendőiket pedig orosz hadi foglyok végezték. VI. Az intézettel kapcsolatban fölemlítjük, hogy a főiskolai és egyházkerületi pénztár az V-ik és Vl-ik hadikölcsön kibocsátása alkalmával 200.000 K újabb hadikölcsönt jegyzett s így eddig összesen 500.000 K-val vett részt a hadikölcsön jegyzésében. A pápai cs. és kir. tartalékkórházakban elhelyezett sebesültek egy részének az élelmezését az 1916—17. tanévben is a főiskolai köztartás látta el. 2. Adatok a főgimnázium 1916—17. tanévi történetéhez. A főgimnázium 1916—17. tanévi történetét a következőkben foglaljuk össze: 1. Tanári kar. A tanári kar kebelében az 1916—17. tanév folyamán a következő följegyzésre méltó dolgok történtek. Császár Elemér r. tanárt, aki 1915 május 15-e óta tényleges katonai szolgálatot teljesített, segédszolgálatra minősítették s 1916 augusztus 1-én visszabocsátották a polgári alkalmazásba. Azonnal jelentkezett szolgálattételre. 1916 szeptember 22-én munkába állott s r. tanári állását az 1917 március 14-én az igazgató-tanácson előterjesztett „Kísérletek a fekete sugárzás köréből" c. értekezéssel foglalta el. Mivel az intézet három matematika-fizika szakcsoportu tanára közül kettő még mindig katonai szolgálatban volt, a mennyiségtani óráknak részben való ellátására Neustädter Frigyes brassói ág. h. ev. főgimn. h. tanárt alkalmazta az igazgató-tanács h. tanári minőségben. Antal Dénes, mint h. tanár, az 1916—17.