Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915
VI. Theológia akadémia
— 74 — A második szeretetvendégséget április 7-én tartottuk, erre 60 theológus, főgimn. tanuló és tanítóképezdész jelent meg, azonkívül a különböző helybeli tanintézetek 20 tanára, köztük a bencés főgimnázium 4 tanára és 1 r. kath. hitoktató. A programmon Tóth Sándor II. é. papnövendék szavalattal, Tapsonyi Sándor III. é. papnövendék szóló-énekkel, Farkas István II. é., Földes Lajos IV. é., Gaál Dénes II. é. papnövendékek fuvola-harmonium trióval szerepeltek. Az estély súlypontja Victor János, a MEKDsz. főtitkáré nak előadása volt a jövendő Magyarország kialakulásáról. Bibliát Derne László, a budapesti diákegyesület titkára magyarázott. A szeretetvendégséggel kapcsolatban kedves kötelességet teljesítünk, amikor itt is hálás köszönetünket fejezzük ki a felterítésnél és kiszolgálásnál segédkező hölgyeknek és Nagy Sándorné úrnőnek, aki már évek óta fáradhatatlan buzgósággal intézi a szeretetvendégségek ennivalóval és teával való ellátását. Országos szövetségünkkel, a MEKDsz-gel főként levelezés utján tartottuk fenn az érintkezést. A diáknap alkalmából a helybeli ref. templomban Győry Elemér főiskolai szénior prédikált, ekkor 16*14 K perselypénz folyt be a szövetségünk által fenntartott budapesti Önkéntes Otthon javára. Szeretetvendégségeinken a MEKDsz. javára 3205 K-t, a május első hetében rendezett gyüjtőhéten pedig 21 K-t gyüjtöttünk. Iratterjesztésünk az idén is működött. Először Berecz József III. é. pn. kezelte, 1916 április 1-től pedig tanárelnök vette át. Többször osztottunk ki vallásos iratokat és bibliai részeket a helybeli katonakórházakban. Karácsonyra a theológus ifjúsággal együtt 30 K árú vallásos iratot küldtünk Csikesz Sándor, Eőri Szabó Dezső és Kájel Endre tábori lelkészeknek kiosztás végett. A sebesültek közt osztottunk ki 30 darab Magyar Keresztyének Naptárát is. A tavalyi jelentésünkben említett s általunk kiadott, Speer-Vágó füzet fogyófélben van. E vállalatban az idén King amerikai tanár Jézus erkölcstana a hegyibeszéd alapján cimü müvének a fordítása jelent meg. Régi tagtársunk, Fazekas Lajos megválasztott adászteveli lelkész fordította le, ugyancsak ő a kiadáshoz is 150 K-val járul. A városi munka az ezt végző tagok eltávozása folytán egyelőre szünetel. Látogatóink az idén is voltak. Victor és Derne titkárokat április 7-én üdvözölhettük közöttünk. Merétey Sándor medikus-zászlós két izben nézett meg bennünket. Fazekas Lajos pedig Pápához közel költözvén, többször felkereste tagjainkat. A mult iskolai év végén egyesületünk rendezte az etei diákgyülést, az idén pedig a Balaton mellett szándékozunk julius 2—6-án összegyűlni. A MEKDsz. téli, vezető-konferenciáján tanárelnökön kivül Pongrácz Dezső IV. é. és Farkas István II. é. papnövendék vett részt, a két utóbbi a diáknapi szeretetvendégségen számolt be a konferencián szerzett benyomásokról. Hálás köszönet dr. Thury Etele gazdasági tanácselnök úrnak, hogy az e gyűlésen való részvételt a két theológusnak pénzsegéllyel lehetővé tette.