Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915

IV. Adatok a főiskola 1915-16. tanévi történetéhez

- 58 — 15-iki hazafias ünnepe és a főgimnáziumi ifjúság által május 1-én megtartott Kárpáti nap. Hogy az ifjúság miként használta fel az önképzésre és az önmunkás­ságra kínálkozó alkalmakat, arról az Értesítő megfelelő helyein számolunk be. De nem zárkózhatunk itt el annak a sajnálatos ténynek megállapításától, hogy a pályázatok eredménye messze mögötte maradt a mult évek eredmé­nyének. Némi vigaszt nyújt ezzel szemben a tettekben nyilvánuló hazafias érzületük, amit a nagy történeti idő váltott ki növendékeinkből. A theológiai akadémia hallgatói újabban 150 K hadikölcsönt jegyeztek, a főgimnáziumi tanulók 500 K-t s a kötvények kamatát a nagy háború emlékére örök alapítványul pályamunkák jutalmazására és ösztöndíjul óhajtják felhasználni. Továbbá a főgimnázium növendékei gyűjtöttek: a tüdőbeteg katonák szana­tóriumára, a hadi árvák számára, karácsonyi ajándékra a sebesült katonák számára, a kárpáti falvak felépítésére ; e célra adatott a május 1-én tartott ünnepély jövödelme is. A március 15-iki hazafias ünnepély jövödelme fele­részben a helybeli hadi rokkantházra és a helybeli emlékszoborra fordíttatik. Mind e gyűjtésekről és az említett ünnepélyek jövödelméről az Értesítő részletesen elszámol. Jelentésem során meg kell még emlékeznem mindazon jóakaróinkról és jóltevőinkről, akik főiskolánk munkáját méltányolva, áldozatkészséggel jöttek támogatására, hogy misszióját minél hívebben betölthesse. Első helyen kell itt említenem a dunántúli ref. egyházkerületet és a kebelébe tartozó gyüle­kezeteket, mint amelyek ez évben is nemcsak meghozták a főiskola fenn­tartására és fejlesztésére szokásos áldozataikat, hanem kegyes adományaikkal oly mérvben jöttek a köztartás segélyére, hogy a szegénysorsu főiskolai tanulók részére rendkívüli segélyül 10932 K volt kiosztható. Ezen kívül egyes buzgó és áldozatkész gyülekezeteink még kb. 2000 K értékű termény­beli adományaikkal is támogatták a köztartást. Mellettük hálával kell meg­emlékeznünk a m. kir. államkormányról is, mely főiskolánkat az általa vég­zett kulturmisszió elismerésekép e nehéz időben is hathatós támogatásban részesítette és a főgimnáziumi tanári kar részére folyósította a 20 %-os háborús segélyt; de ugyancsak hálával kell adóznunk a főt. egyházkerületnek is, hogy a főiskolai tanári kar részére folyósította a családi pótlékot és lakbér­különbözetet s a theológiai tanárok részére a háborús segélyt. Mint újabb jóltevőinket hálás kegyelettel említem fel: Dömötör Lajos gyöngyösmelléki lelkész urat, aki a mult tanévben elhalt Kornél fia emlékére 200 K alapítványt tett egy szorgalmas és jó magaviseletű V. osztályú tanuló jutalmazására. Továbbá Munkácsi Sütteő István egyházkerületi tanácsbiró urat, aki napidíjaiból 120 K alapítványt tett. Oroszy Jenő volt nógrád­verőczei lelkész urat, aki 61 műből (77 kötet) álló könyvtárt hagyományozott a theol. akadémiai önképzőkörnek és Vichor József párkányi vaskereskedő urat, aki koszorú-váltságképpen 30 K-t adományozott egy jó magaviseletű theológus jutalmazására. E kegyes adományozók mellett hálával kell meg-

Next

/
Thumbnails
Contents