Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915

VII. Főgimnázium

— 106 — Intézetünk fenntartó testülete mindig kiváló gondot fordított arra, hogy a tanulók a tantervben kötelezően előirt tárgyakon kivül más, u. n. rendkívüli tárgyakat is tanulhassanak s olyan ügyességekre tegyenek szert, melyeknek az életben nagy hasznát veszik, gyakran egyenesen ezeknek köszönhetik boldogulásukat. Tisztán az erkölcsi nevelés szempontjából is nagyon fontosak a rendkívüli tantárgyak. Ha a tanulókat hasznosan tudjuk foglalkoztatni akkor is, midőn rendes iskolai dolgokkal nincsenek elfoglalva s olyan foglalkozást adunk nekik, amihez kedvük, tehetségük van, ami rájuk nézve nem annyira munka, mint inkább szórakozás számba megy, visszatartjuk a káros mulatozástól, amelyre ma még a kisvárosi élet is ezerféle módon csábítja. A választás magukra a tanulókra van bízva, éppen azért túlterhelésről, amiről manapság annyit szeretnek beszélni, ezen a téren nem lehet szó. Minél több ismerettel lép ki a gyermek az életbe, annál biztosabb a boldogulása; pedig az iskolának az a kötelessége, hogy tanítványai boldogulását tőle telhetően előmozdítsa. Az 1915—16. tanévben a következő rendkívüli tárgyakat tanulhatták növendékeink: angol nyelv, egészségtan, francia nyelv, gépírás, gyorsírás, művészi rajz, összhangzatos éneklés, zene. A céllövés, mintázás, német társalgás és vivás tanítása a lefolyt tanévben részint alkalmas helyiség, részint a tanításra vállalkozó tanerők hiányában nagy sajnálatunkra szünetelt. Hogy mindenkinek módjában álljon legalább egy rendkívüli tárgynak a tanulása, a legtöbb rendkívüli tárgyat külön díj nélkül tanulhatták a tanulók; az az évi 6 korona, amit az angol, francia és művészi rajz tanulásáért fizetni kellett, oly minimális összeg, melyet a legszegényebb tanuló is megfizethet; a ref. vallású, tandíjmentes tanulók még ez alól is föl voltak mentve. Hogy a céllövés és vivás tanítása mennyire fontos és mennyire szükséges, azt a most folyó világháború igazolta. A mi intézetünk eddig is megtette ezen a téren a maga kötelességét s ezután sem fogja elhanyagolni. VI. Vallás-erkölcsi nevelés. Azok között az érzések között, melyek szivünkben honolnak, a legboldogítóbb s a legmagasztosabb a vallásos érzés. Nem a rideg felekezetieskedés érzése ez, mely csak azt tekinti embertársának, aki vele egy templomban s egyformán imádja Istenét, hanem az a fönséges érzés, mely a veszendő embert egy magasabb régióba emeli, az élet minden viszontagsága között megnyugvással tölti el s azt súgja, hogy mindenkiben testvérünket lássuk. Ezt az érzést ápoltuk tanítványainkban, mert meggyőződésünk, hogy ezzel egyebek között az erkölcsi nevelés nagy érdekeit is szolgáltuk. Akinek a szivében ott van az igazi vallásosság, legyen bármilyen hiten is, erkölcstelen ember nem lehet soha. Mert mindannyiszor, ahányszor rosszat akar cselekedni, fölszólal lelkiismerete s visszatartja a rossztól. Hogy ezt az érzést minél erősebbé tegyük tanítványaink lelkében, a