Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1915
VII. Főgimnázium
— 96 — IV. Speciális helyi jelenségek a háborúval kapcsolatban. A háború hatása a tanulók létszámára alig volt hatással. Az 1914—15. tanévre 16 tanulóval kevesebb iratkozott be, mint az 1913—14. tanévre; az 1915—16. tanévre pedig hárommal több, mint 1914—15. tanévre. A magántanulók száma az utolsó békés tanévhez viszonyítva hattal emelkedett, 1913—14-ben 13, 1915—16 ban pedig 19 magántanuló volt, ami 593 nyilvános tanuló mellett igazán nem sok és semmi indokolást nem kiván. Az 1914—15. tanévben beállott csekély apadás főleg az I. osztályra esik, a távolabb vidékre való, földmives családok fiai maradtak el. A háború igen sok családnak megváltoztatta nemcsak a gondolkodásmódját, hanem az életmódját is. Ahol az apa s az idősebb testvér elment a háborúba, ott a gazdálkodásban már a 10—12 éves fiúnak is hasznát vették. Megdrágult a háború miatt a tanítás is. A köztartási díj a háború előtt s még a háború első esztendéjében is 220 K volt, a háború második évében az élelmiszerek, kivált a hus drágasága miatt 440 K-ra emeltük a köztartási díjat s még a 100%-° s emelés mellett is csak a húsételek számának redukálásával tudtunk kijönni. Drágább lett a szállás is. A háború előtt 10—12 K volt a szállások átlagos havi bére, a háború alatt 16—20 K-ra emelkedett. Fölemelték a tankönyvek s a taneszközök árát is, hogy a ruháról ne is szóljunk. A minden téren mutatkozó drágaság mellett igazán csodálni lehet, hogy nagymérvű apadás nem állott be a tanulók számában. V. Szolgáink közül hárman vettek részt a háborúban. 1. Mester Gábor honvéd tüzér. Az általános mozgósításkor vonult be Budapestre a m. kir. 1. honvéd huszárezredhez, honnan a honvéd tüzérséghez helyezték át. Ismételten volt az északi harctéren, jelenleg Budapesten van. 2. Mészáros Gyula tartalékos gyalogos. Bevonult 1915 január havában a cs. és kir. 19. gyalogezredhez Nagykanizsára. Volt a délkeleti harctéren. Jelenleg, mint gyengélkedő a pápai Vöröskereszt kórházban van ápolás alatt. 3. Nagy Károly népfelkelő. Az általános mozgósításkor vonult be Körmendre. Az északi harctéren volt. Hadi fogoly Oroszországban. Teendőiket részben családjuk tagjai végezték, részben két orosz hadi fogly. IV. Az intézettel kapcsolatban megemlítjük, hogy a főiskola és egyházkerület a hadikölcsönre 300.000 K-át jegyzett; a pápai cs. és kir. tartalékkórházban elhelyezett sebesültek egy részének élelmezését 1915 február 1-től kezdve a főiskolai köztartás látta el.