Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1914
IV. Adatok a főiskola 1914—15. tanévi történetéhez
— 23 — nyolva áldozatkészséggel jöttek támogatására, hogy misszióját minél hívebben betölthesse. Első helyen kell itt említenem a dunántúli ref. egyházkerületet és a kebelébe tartozó gyülekezeteket, mint amelyek ez évben is meghozták a főiskola fenntartására és fejlesztésére szokásos áldozataikat. Továbbá a m. kir. államkormányt, mely főiskolánkat az általa végzett kulturmisszió honorálásakép még e nehéz időkben is hathatós támogatásban részesítette. S ugyancsak ez iskolai évben hálára kötelezte egyházkerületünket azáltal, hogy törvényhozásilag módot nyújtott a theol. akadémiák tanárainak az országos tanári nyugdíjintézetbe való beléphetésre. Jóltevőink díszes sorába emelkedett bőny-rételapi lakos Hangyás László és neje Gálfy Róza, akik 5000 koronát hagyományoztak a főiskola céljaira ; Szentzy Ferenc bátorkeszii lakos nejével Szentzy Judittal, akik érettségit tett elhunyt fiuk: Szentzy János emlékére 500 korona alapítványt tettek egy jó magaviseletű és szorgalmas VIII. o. tanuló jutalmazására. E kegyes adományozók mellett hálával kell megemlékeznem főiskolánk azon régi jóltevőiről is, akik, amiként eddig is évről-évre, úgy e tanévben is támogatásunkra siettek. Mélt. galánthai és fraknói gróf Esterházy Pál úr ez évben is 48 köbméter tűzifát adott felerészben a főiskola, felerészben a köztartás számára. A Pápai Takarékpénztár ez évben is 200 K-t adott a főiskola céljaira és 200 K-t a szegénysorsu tanulók segélyezésére. Nméit. Darányi Ignác úr, főiskolánk tiszteletbeli gondnoka most is 200 K-t adományozott az ifjúsági egyesületeknek. Fogadják mindé kegyes jóltevőink ez alkalommal is külön-külön és együttesen leghálásabb köszönetünket. Legyenek áldottak mindazok, akik főiskolánk javát, virágzását tettel és tanáccsal előmozdítani igyekeztek! S a kegyelem Istene, akinek atyai gondviselésében és igazainkban bizva erős hittel és törhetetlen reménységgel fogtunk a munkához és csüggedés nélkül folytattuk azt a bevégzésig, — legyen és maradjon velünk továbbra is! Terjessze ki mi magyar hazánk és minden kulturális intézményeink fölött gondviselésének védő paizsát, hogy fennmaradásukkal hirdethessék és terjeszthessék az Ő dicsőségét időtlen időkig I