Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1914

VII. Főgimnázium

— lis —­ban használatos tankönyveket ingyen bocsátja rendelkezésükre, azonkívül más segélyben is részesíti őket. Ezzel szemben a tanulók csak 2 kor. évi tagsági díjat fizetnek. A segélyezés ügyét rendesen az egyesület választmánya intézi. Az idén azonban, mivel ennek megalakítása és működése a háborús állapotokkal járó nehézségek, helyiség hiánya stb. miatt szinte lehetetlenség volt, a tanári kar, illetőleg ennek megbízásából h. elnök intézte az ügyeket az intézet igazgató­jával s az egyesület tavalyi szünidei bizottságával egyetértőleg. Az egyesület 845"68 K-t fordított könyvsegélyre, illetőleg a segélyképen kiadott könyvek beszerzésére és köttetésére. Könyvsegélyben kivétel nélkül minden tanuló részesült, aki ez irányban az egyesülethez fordult kérvényével, Lehetőleg mindenki megkapta az összes tankönyveket, melyek saját osztályá­ban használatosak. Pénzsegélyt az idén keveset adtunk ki, mert az egyesület is ki akarván venni részét a haza segélyezéséből, 5000 (ötezer) koronát jegyzett hadikölcsönre, mely összegnek egyelőre csak 10%-át fizette le a hátra­maradt összeg kamataival együtt, összesen 528 07 K-t. Pénzsegélyt a következő tanulók kaptak: Tóth Lajos II. o. t., Sághy Pál I. o. t. 16—16 K-t, Neubauer Mihály VII. o. t. 15 K-t. Az egyesület vagyoni állapotát a következő kimutatás tünteti föl: /. Bevétel. 1. Mult évi pénztármaradvány 10617-40 K 2. Tagsági díjakból 609 tanuló után 1218— „ 3. Dr. Darányi Ignác örökös tb. főisk. gondnok úr ajándéka . 50 — „ 4. Pápai Takarékpénztár Rt. ajándéka 150 — „ 5. Énekjegyzetek árából befolyt 115'— „ 6. Kamatjövedelem 1914 julius 1-től 1915 julius l-ig . . 42633 „ Összesen: 1257673 K II. Kiadás. 1. Új könyvek vételára s köttetése 845'68 K 2. Pénzsegélyek 47'— „ 3. Hadikölcsönre ' 528-Q7 „ Összesen: 142075 K Ezt levonva a bevételből, kitűnik, hogy az egyesület vagyona az 1914/15. isk. év végén 11155 98 K, mely összeg a Pápai Takarékpénztárban négy betétkönyvben van elhelyezve. Ebből levonva a mult évi Értesítőben kimutatott, 10617-40 K vagyont, az évi gyarapodás lesz 538-58 korona. Ebben az évben is ajándékoztak könyveket az egyesületnek. így Csepy Béla VIII. o. t. 10 drb., Bálint Zoltán VII. o. t. 1 drb., László Zsigmond V. o. t. 7 drb., Bálint Imre VI. o. t. 1 drb., Gaál Dezső IV. o. t. 3 db., 8*

Next

/
Thumbnails
Contents