Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

VIII. Főgimnázium

— 83 — A rendes szünetek a következők voltak: a) karácsonyi szünidő 1913 december 22-től 1914 január 4-ig; b) a húsvéti szünidő 1914 április 6-tól április 19-ig; c) a pünkösti szünidő 1914 május 28-tól junius 5-ig. Amint ez a fölsorolás mutatja, a nagyobb ünnepek alkalmából több szünetet adunk, mint másnemű középiskolák. Oka elsősorban az, hogy az ünnepek alkalmával tanítványaink jó része legációba megy s időre van szükségük, míg a legáció helyére mennek s onnan visszatérnek; másrészt pedig az, hogy nálunk ezeken a szüneteken kivül másnemű szünetek egyáltalán nincsenek. A hagyomány is köt bennünket a szünetek idejére nézve. A tanév ünnepélyes bezárása 1914 junius 14-én volt. Délelőtt templomba mentünk, istenitisztelet végeztével a tornateremben gyülekeztünk. Itt a Himnusz eléneklése után dr. Thury Etele főiskolai igazgató jelentést tett a főiskola 1913—14. tanévi történetéről. A képzőtársulat jutalmazott pályamüveit felolvasták, a jutalmat nyert szavalók szavaltak, Faragó János igazgató kiosztotta a jutalmakat, Németh István püspök záró szavaival s a Szózat eléneklésével végződött az ünnepély. Az intézet homlokzatán ékeskedő hármas jelmondathoz hűen: „Istennek, Hazának, Tudománynak" szolgáltunk az 1913 — 14. tanévben is, amint szolgáltak elődeink 1531 óta, közel 400 esztendeje. Hogy miként szolgáltunk? arról az 1914 junius 14-26. napjain tartott évzáró vizsgálatokon számoltunk be. 5. 3*anulmánui iigijek. Az intézet állami segélyezése tárgyában az államkormánnyal kötött szerződés értelmében a tanítás az állami középiskolák számára megállapított Tanterv szerint folyt, csak a ref. hittant s az éneket tanítottuk a ref. konventi Tanterv szerint. A tanítási órák délelőttre s délutánra voltak beosztva, az egyhúzamban való tanítást s a másfélórás leckeórák intézményét ebben a tanévben sem honosítottuk meg. Nem maradiságból, vagy a múlthoz való csökönyös ragaszkodásból történt ez, hanem csupán azért, mert nem voltunk meggyőződve az egyfolytában való tanítás üdvös voltáról. Mivel azonban körülöttünk már mindenütt meghonosították az egyhuzamban való tanítást, tanári karunk előterjesztést tett, hogy a jövő tanévtől kezdve mi is honosítsuk meg. Az igazgatótanács az előterjesztést nem pártolta s határozathozatal céljából az egyházkerületi gyűlés elé terjesztette. A tanítás sikerére nagy befolyással van a jó tanterv, legnagyobbal a tanár lelkiismeretes, buzgó munkája; de nem közömbös az sem, hogy milyen anyaggal dolgozik az iskola. A mi intézetünk ebben a tekintetben elég szerencsés helyzetben van. Tanítványainkat egy nagy vidékről: a Dunántúlról s jórészt a falukból sorozzuk. Mig a városi gyerek, kivált, ha helyben középiskola van, egy nálunk uralkodó rosz fölfogás következménye gyanánt, akár van tehetsége, akár nincs, tanulni kénytelen, addig faluról csak az jön be, akinek csakugyan van tehetsége a tanulásra. A falusi ember, már tisztán a költségekre való tekintetből is, igen meggondolja, mielőtt behozza fiát a városba. A maga esze után nem is igen teszi, hanem legtöbbször a lelkész 6*