Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

III. Miért hagyja el Petőfi Pápát? Irta dr. Bodola Gyula főgimn. tanár

— 48 — bernek, de az utat, mely a halhatatlanság felé vezet, nem látja még tisztán maga előtt. A színészet csalóka fénye után indul. Pedig ezen a pályán már többizben keserves tapasztalatokat szerezhetett. Szüleinek is megígéri, hogy lemond a színészi pályáról. Kiábrándulni is volt alkalma Pápán tartózkodása idején Thália papjaiból és papnőiből, akikhez pedig tisztelettel és elfogulva közelített. Tanuja volt, mikor szive imádottja színésznő társával a Griff-szálló folyosóján összeveszett egy darab vajas kenyéren. — Mégis az iskolai év eltöltése után bucsut mond az iskolának, hogy felkeresse a színészek világát. Mi lehet ennek az oka? Mi csigázza fel újra — a többszöri lemondás és kiábrándulás után — rajongását a színészet után ? Erre a kérdésre óhajtok világot vetni. — Véleményem szerint egy akkori hires költemény az Ólmos botok vonja Petőfit a színészet vándorutjára. És a sors pár hét múlva már Petőfi hátán suhogtatja az ólmos botokat! Az Ólmos boiok-dX Petőfi a képzőtársulat egyik ülésén és az évvégi örömünnepélyen szavalja el. A képzőtársulati szavalatok, főként az Ólmos botok raknak lépcsőt Petőfi számára a színészet deszkáihoz. Lássuk tehát Petőfi szavalatait egyenként, kisérjük figyelemmel azok körülményeit és hatását. Petőfi Sándor (akkor még Petrovics) 1841—42-ben a pápai képzőtársaság ülésein mint szavaló először a negyedik ülésen, november 17-én szerepelt. Vörösmarty Petikéjét szavalta. A bírálat

1 ezt jegyezte meg róla: „Személyesitő szavalata több helyen jó; de testtartása s taglejtése nem kielégítő". Ezután jó ideig nem szaval. Ferenczi

2 ennek okául azt mondja: „a XVIII-dik ülésen (jan. 30.) azt határozták, hogy úgy a munkákra, mint szavalatokra a gyűlés jelöli ki a tagokat, mely határozatnak nem igen vetette alá magát". Ha a XVlIl-ik ülésnek tényleg az volna a határozata, amit Ferenczi állít, azt még meg lehetne érteni Petőfi erős, határozott egyéniségéből, hogy dacolni akar a társulat határozataival; de fennállna a kérdés, hogyan türi el az újonnan alakult, megerősített alapszabályok szerint működő társulat egyikmásik tag önkénykedését? Az emiitett határozat

3 azonban így szól: „Indítványoztatott, hogy a' szavalás szint olly képező foglalkozása lévén a' társaságnak, mint a' munkairás; s erre nézve megengedtetett az önkéntes munkák beadása; tehát engedtessék meg az önkénytes szavalás is: az indítvány elfogadtatott". Ebből a határozatból épen nem a kényszer szól, mint Ferenczi állítja, hanem az ellenkező, mely utat nyitott a szabad szavalásnak. Kezdetben ugyanis sorban megy a szavalás, valamint a munkahozás is. A tagok természetesnek tartják, hogy munkát hozni és szavalni minden tag egyaránt köteles. „A titoknok kötelességei" negyedik pontjában

4 ez olvasható: 1 Egykori Jegyzőkönyv a' főiskolai képzőtársulatbeli dolgozó tagok üléseiről 36. 1. 2 Petőfi életrajza I. k. 234. 1 3 Jegyzőkönyv 42. 1. 4 Jegyzőkönyv 6. 1.