Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1913

I. Dr. Antal Gábor. Irta dr. Antal Géza, theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 30 — Emberi erővel, ily gigászi harcon Nincs, aki megálljon, nincs, aki kitartson. Kicsi falucskádban mikor s ki hivott el ? Nébó hegy csúcsára ki vezethetett fel ? Nem győzheté föld le, a lélek előtör . . . Lenni kellett benned isteni erőkből!! Jeruzsálem lányi ne ontsatok könnyet, Bánatnál a vigasz erősebb és könnyebb ; Bár ezer gyökérszál kötötte a földre, Ezerszer erősebb az, aki kitörte : Az, aki kitörte, az, aki elvette, Itt maradt vigasszal, balzsammal helyette. Aki győz, kit az Úr hűségesnek talál, Nem árthat már annak a második halál!" * Libánon ormáról nagy cédrusfát visznek, Oszlopul házába az erős Istennek. Rajt' rejtve titokban irása nevének . . . Oszlopsorok mintha zsoltárt zengenének. Nem dől ott ki oszlop, nem porlik idővel, Áll örökkön s újjal nem cserélhető fel, Századok letűnnek, ezredek rohannak, Romboló erővel, mégsem árthat annak Századok futása, ezredek tünése; Fényesebb lesz a név, mely reá van vésve. Fellobban s kihamvad az Úr csipkebokra . . . Ráül az enyészet időkre, korokra, Fátyolra, a könnyre, a sirra, a rögre, Öröm a bánatra, zöld moh' a kövekre. Nem örök a bánat, tekintsetek rája, Férfiak előre, ifjak a nyomába. Ne sírjatok érte, nem vész nyoma annak, Vetésin unokák még vigan aratnak. Akik elsiratták, már ezután áldják Az erős Nagy Isten e predesztinált ját; Kiben magassággal egyesülve mélység: Véneknek erő ez, ifjaknak reménység. * Jel. II. 11.