Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912

IV. Adatok a főiskola 1912—13. tanévi történetéhez

— 78 — s az iskolai és egyházi felsőbbség jóváhagyását is megnyerték; reméljük, hogy sikerül hamarosan legyőzni a megvalósulást ezideig akadályozott nehézségeket s a jövő tanévet már a megnagyobbított főiskolai épületben kezdhetjük meg. Az épületekkel együtt gyarapodott és gyarapodik folyton a belső beren­dezés, a tanszékeknek a száma és a kor követelményeihez mért javadalmazása. E részben elég legyen csak annyit megemlítenem, hogy az egyházkerület szer­vezte és tavaszi közgyűlésén már be is töltötte a hatodik theológiai tanszéket, amely rég érzett szükséget és hiányt pótolt s megválasztotta arra a theol. akadémiának két éven át sikeresen működött helyettes tanárát, Pongrácz József theol. magántanárt. Szervezte továbbá az egyházkerület a belmissziói tan­folyamot, amely a lelkészképzést van hivatva belterjesebbé és gyakorlatibbá tenni. Ugyancsak folyamatban van a főgimnáziumi rendes tanszékek szerve­zése s a párhuzamos osztályok követelte magasabb létszámra való fokozatos kiegészítése. A tanszékek szervezése mellett igen lényeges és fontos a tudományos művelődés, tanítás és tanulás eszközeinek: a szertáraknak, ifjúsági könyv­táraknak és különösen a főiskolai könyvtárnak gyarapítása. Ez utóbbi tekin­tetben nem remélt javulás tapasztalható a múlthoz képest, amennyiben a mu­zeumok és könyvtárak országos felügyelőségének támogatásával könyvtárunk nemcsak a könyvek számát tekintve szaporodik rohamosan, hanem alapvető s a tudományos, beható munkálkodást tanárokra és az igyekvő ifjakra, sőt a tudománykedvelő közönségre is lehetővé tevő módon és mértékben. Növeli könyvtárunk értékét, annak használhatóságát a nagy szakértelemmel kidolgo­zott és közzétett katalógus, amelyért teljes elismerés illeti annak készítőjét, főiskolánk érdemes könyvtárnokát s a megjelenést lehetővé tevő fenntartó testületet. Ugyancsak egyik értékes gyűjteményt tette használhatóvá az érem­katalogus, amelynek második része ez évben jelent meg. A munkálkodás külső feltételeiről és eszközeiről magára az iskolai életre térvén át: köszö­nettel és hálával kell adóznunk mindenekelőtt az iskola • ügyeit éber gond­dal figyelő dr. Antal Gábor püspök urnák, aki fáradhatlan buzgalommal, alig méltányolható jóindulattal és páratlan szakértelemmel gondozza egyhá­zunknak, egyházkerületünknek eme veteményes kertjét; nemkülönben a fel­ügyelet tisztét vele megosztó, részben helyette végző Czike Lajos főiskolai gondnok s Németh István egyházker. főjegyző uraknak, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy a tanári testületet nehéz és felelősségteljes munká­jában segítsék, támogassák, erősítsék s az észlelt hiányok megszüntetését leg­megfelelőbb módon eszközöljék. Ami már a tanári testület munkáját illeti, az elsősorban az ifjúság jellemképzésére, erkölcsi és vallásos érzületének kifejlesztésére irányult. E célra szolgáltak a templomi és az ifjúsági istenitiszteletek, a vallásos egyesületek­ben, vallásos estélyeken tevőleges vagy hallgatólagos részvétel s általában mindazon alkalmaknak felhasználása, melyek az ifjúi lélekre és elmére kedvező befolyással lehettek. Ez alkalmakról részletesen az Értesítő számol be, itt csak

Next

/
Thumbnails
Contents