Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912

II. Heltai Gáspár reformátor és kora. Irta dr. Lakos Béla főgimnáziumi tanár

— 29 — summáját az együgyü magyar gyermekek és ifjak számára. Azért irtam másodsorban, hogy mentsem magamat ama vádak ellen, hogy a tisztességes magyar nyelv gyalázatára járnék és annak romlására igyekeznék; de ezen és több munkámmal az ellenkezőt akarom bebizonyítani". Amig Heltai irodalmi és reformátori munkásságával magát teljesen a magyarok reformátorának vallja, a Hontér halála óta vezető nélkül maradt szászok igyekeznek a maguk számára oly férfit megnyerni, aki a szász egyházaknak méltó és hatalmas feje legyen. Ilyen volt Wiener Pál, szebeni plébános, akit 1552-ben megválasztottak a szász nemzeti egyházak superintendensévé s ezzel nemcsak a szász nemzeti egyházak váltak külön a magyar evangélikus egyházaktól, hanem a reform-mozgalomnak a szászok között való terjedése is jó részben befejezést nyert, mert attól fogva a teljesen kialakult szász nemzeti egyházak nem vettek részt a Heltai és Dávid által tovább folytatott reform-mozgalomban, hanem megmaradtak kevés kivétellel a lutheri egyházban. Wiener Pálnak püspökké választása a szász egyházakat teljesen függetlenítette az akkor még be nem töltött gyulafehérvári püspökség alól. Ferdinánd ugyan nem sokára Wiener Pál megválasztása után kinevezte gyulafehérvári püspökké Bornemissza Pált, volt veszprémi püspököt, ki 1553-ban Erdélybe meg is érkezett, ténykedése azonban a reform-mozgalomra nem volt valami káros hatású, annál kevésbbé, mivel a vajdának kinevezett Kendi Ferenc erős protestáns érzelmű volt és nem akart hivatalába való beiktatása alkalmával a kath. szertartás szerint esküt tenni.

1 Ennek tulajdonítható, hogy az 1554. évi meggyesi országgyűlés megengedi a protestáns prédikátoroknak a táborban való predikálást. Annyira kevés hatása volt már a gyulafehérvári püspökségnek, hogy a protestánsok már nem is annyira vele, mint inkább Stancaroval vették fel a küzdelmet. Már az 1553. évben Heltai Catechismusának ajánló levelében „a visszakeresztelkedő eretnekek és anabaptisták, a vakmerő, bátor zwingliánusok és azon rest, tunya pásztorok ellen emeli fel szavát, kik az evangéliom neve alatt csak testi szabadságot keresnek, de az ódozatot és gyónást elvetik". Szerinte „a püspöknek és plébánosoknak fedhetetleneknek kell lenni tisztségükben, a népet inteni és feddeni kell és a szükségesekért könyörögni". Akkor vét szerinte a püspök hivatása ellen, „ha nem igazat prédikál, hanem emberi találmányt és hazugságot és fabulát költ hozzá*. Heltai Catechismusa a reformáció ki nem forrott állapotára fényes világot vet, midőn még az új vallásnak alapját képező dogmai kérdések sem voltak elintézve. Ha nem tudtak a dogmai és morális kérdésekben megállapodásra jutni maguk a reformátorok sem, hogyan juthatott volna a nép?! Ennek a nagy evolúciónak tehát eredménye magánál a népnél a társadalmi és morális felfordulás lett. A gondolkodó elme hadat üzent a régi felfogásnak és látva Erdély akkori óriási pusztulását, Castaldó katonái által a Mezőség magyari Pokoly: I. 30.