Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1912

I. Czike Lajos főiskolai gondnok jubileuma. Pápa, 1913 ápr. 17

— 10 — feledkezik meg a múltról és a múltnak kedvéért nem tagadja meg a jövőt. Ezt a szellemet ápoltad Te mindenkor lelkipásztori és tanügyi téren folytatott munkásságoddal; vezető, gondviselő és alkotó munkássággal; a munkának a szeretetével, egyszersmind a szeretet munkájával. — Engedd meg, hogy ezek után a főgimnázium tanári kara és tanuló-ifjusága nevében bejelentsem és átadjam ezt a nevedre tett 1250 K alapítványt. Engedd meg, hogy befejezésül a közművelődésnek a terén szántó-vető munkatársaid nevében igaz szeretettel, kiváló tisztelettel és a legjobb kívánságokkal üdvözöljelek jubiláris ünnepélyeden. Czike Lajos főiskolai gondnok válasza: Méltóságos Főiskolai Gondnok Úr! Mélyen tisztelt Főiskolai Igazgató-tanács és Tanári Testület! Hogy főiskolai gondnoktársamnak, a főiskolai igazgató-tanács és a tanári testületek nevében is hozzám intézett megtisztelő beszédére érdemlegesen válaszolhassak és tiszteletteljes válaszom világosan érthető és felfogható legyen, rövid visszapillantást kel! tennem gyermekkorom azon idejére, amidőn falusi iskolatanítóm engem mint apa és anya nélkül maradt árvát, a pápai, akkor kollégiumnak nevezett főiskolába felhozott és a gimnázium IV. osztályába tanulónak beíratott. Gyenge, beteges gyermek, szülők nélkül való árva voltam, magasabb társadalmi állású rokonaim nem sokat gondoltak velem; de a pápai főiskola, ez az „alma mater" kebelére ölelt, apámmá, anyámmá lett, gondozott, táplált, tanárai által felnevelt és kiképzett és hogy az emberi társadalomnak talán hasznos tagja lettem, hogy ember lett belőlem, ezt egyedül neki, az „alma mater"-nek és ennek akkori tanárainak köszönhetem és másnak senkinek. A gyermekek hálával, szeretettel tartoznak a velők közölt sok jótéteményért, és nagyon helyesen mondják: nem hordoz a föld nagyobb terhet, mint a háládatlant. Én nem tudtam, de nem is akartam ilyen föld terhe, hálátlan gyermeke lenni annak az alma maternek, melynek oly sok jótéteményében részesültem, hogy azt soha eléggé meghálálni nem tudom. Ezért mindaz, amit a főiskola s ennek tanárai érdekében, mint hosszú ideig kerületi számvevő s majd főiskolai gondnok tettem, csak csekély és gyenge szolgálati viszonzása volt azon nagy jótéteménynek, melyben a pápai főiskola engem részesített és nem egészen teljes visszafizetése az alma mater s ennek tanárai iránt való tartozásaimnak. Különben is, ha valami jót szolgálataimban tettem, azt nem magam, hanem világi főiskolai gondnoktársaim és a főiskolai igazgatótanács, valamint a mélyen tisztelt tanári karok segélyével és közreműködésével tettem. És hogy főiskolánk most az elsők között és a fejlődöttségnek magasabb színvonalán áll: azt az Isten segedelme mellett mindnyájunk buzgó és lelkiismeretes közreműködésének, kötelességeink hiven teljesítésének lehet és kell tulajdonítani. Mély tisztelettel és hálával köszönöm meg ezen ünnepélyes alkalomból hozzám intézett szíves üdvözlésüket. Isten lelki-testi minden áldását