Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911
IV. Adatok a főiskola 1911 — 12. tanévi történetéhez
IV. Adatok a főiskola 1911—12. évi történetéhez. Az 1912 junius 16-án tartott évzáró ünnepélyen felolvasta: Csizmadia Lajos főisk. igazgató. Mélyen Tisztelt Közönség! Ismét bevégződött egy iskolai esztendő. Bevégződöttnek mondom e tanévet, mert hiszen a még hátralevő néhány nap már nem a munkálkodásé, hanem a beszámolásé. Az általánosan elfogadott szokás és gyakorlat szerint arra használtatnak fel e napok, hogy a tanárok és tanulók felmutassák fáradozásaik gyümölcsét, végzett munkájuk eredményét. A beszámolást már ez ünnepélyünkön megkezdjük, melyet nem az iskolai munkának befejezése és a pihenés idejének elérkezte fölött való henye őröm, hanem a lefolyt év eseményeire, a legyőzött akadályokra és az elért sikerekre való visszaemlékezés tesz öröm-, de egyúttal hálaünnepéllyé is. Hiszen ez a visszaemlékezés első sorban is a hála érzetét váltja ki keblünkből a Mindenható iránt, akinek nevében kezdettük és folytattuk a munkát, s akinek gondviselő kegyelme őrködött fölöttünk, hogy zavartalan békességben haladhattunk az elibénk kitűzött cél felé. Ő adott erőt és kitartást a munkához és a kötelességteljesítéshez, hogy többről-többre igyekezve, csendben és zajtalanul munkálkodhattunk. Mindezekért Istenünké legyen a hála és dicséret, akitől egyedül kérjük és várjuk továbbra is a segedelmet! A lefolyt 1911 —12. tanév — melynek főbb eseményeiről hivatalos tisztemből kifolyólag beszámolni akarok — főgimnáziumunkban szeptember 5-én kezdődött alkalmi istenitisztelettel, amikor is helybeli gyülekezetünk templomában az ott megjelent tanári karra és tanuló-ifjuságra lie. Rácz Kálmán főgimn. vallástanár buzgó imában kérte a Mindenható megsegítő kegyelmét. Az istenitisztelet végeztével itt e helyen gyűlt össze az ifjúság, hol dr. Beöthy Zsolt főiskolai gondnok úr magasszárnyalásu intő és buzdító beszéddel nyitotta meg a tanévet. Ugyanakkor tartotta meg székfoglalóját Tóth Lajos ének- és zenetanár, majd a törvények felolvastatása után főt. dr. Antal Gábor püspök úr emelkedett szellemű, buzdító beszédével befejeztetett az iskolai év megnyitó ünnepe. A növendékek osztály szerint tantermeikbe vonultak, hol az osztálytanárok a kellő útbaigazítást nekik megadták. 2*