Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

II. A középiskolai énektanításról és annak módszeréről. Székfoglaló értekezés. Irta s az 1911 szept. 5-én tartott tanévmegnyitó ünnepélyen fölolvasta Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár

— 31 — ban- még nincs helye a kétszólamú éneklésnek, de már a 11-ik osztályban megkezdhető. De nem ám úgy. mint énekkaraink ö/io-ed részénél történik ez, hogy t. i. az egyes szólamokat hallás után tanítják be s azután összeénekeltetik, hanem szigorúan betartva a hangjegy szerint való tanítást. E célból a legegyszerűbb gyakorlatokat alkalmazzuk először s minél több ilyet veszünk fel lassú fokozatban, hogy a növendékek mintegy észrevétlenül szokják meg és sajátítsák el a kétszólamú éneklést. Miután már kisebb gyakorlatokban némi készségre tettek szert, lehet fölvenni szöveges kétszólamú dalt is, természetesen a fokozatba beillőt s ezt is először hangjegyekkel kell betaníttatni és énekeltetni s csak azután szöveggel. — Később, midőn nehezebb dalok kerülnek elő, a szólamtanulást előgyakorlatok vezetik be. Ezek segítségével hangközgyakorlatokkal rávezetjük a növendékeket a betanulandó szólamra. A rithmus és szöveg teljes begyakorlása hangszer segítségével történik. A kétszólamú éneklést követi a III-ik osztályban a háromszólamu, hasonlóképen a legegyszerűbb gyakorlatokból való kiindulással. A hangköztan és a hangzatok ismertetésénél már inkább követhető a tantervben előirt utasítás, hogy t. i. a megfelelő (többszólamú) ének betanítása után induktive ismertetjük meg az egyes hangközöket és hangzatokat. — Igen, mert itt már a megfelelő ének betanulásához az alap le van rakva s ez az elemzés már inkább hasonlítható az egyes olvasmányok szótani elemzéséhez. Még sokkal inkább érvényesülhet a tantervi utasítás a Vl-ik osztály tananyagánál, a formatannál, ahol feltétlenül mindig egész darabból indul ki a tanítás s úgy boncolja fel alkatrészeire a zeneművet. A tantervi utasítás is megengedi nemcsak az elemző, hanem az összetevő eljárást is, csakhogy határozottan az előbbit kivánja a tanításnál alkalmazni és csak a begyakorlásra az utóbbit. — Mint az eddigiekben kifejtettem, véleményem szerint nem lehet így — alkalmas tankönyv hiányában — megkötni a tanár kezét; hol az egyik, hol a másik módszer alkalmazható előbb s folytatható a másikkal a begyakorlás. De azt még egyszer kiemelem, hogy az énektechnikai gyakorlatok képesítik a növendékeket a dalok és énekek betanulhatására, miért is azoknak meg kell előzniök emezek tanulását. Mielőtt befejezném felolvasásomat, szinte hallani vélem azon megjegyzést : miért kellett itt most nekem egy és más módszertani dolgot fejtegetnem, ahelyett, hogy valami más — zenei dologról értekeztem volna ? Feleletem rá az, hogy egyes zenei kérdések: összhangzattani, formai, zenetörténelmi kérdések fejtegetésére vannak nálamnál hivatottabb egyének; ellenben az énektanítás módszeréről — eltekintve az abszolút és relativ irányok versengésétől — vajmi kevés szó esett még nálunk. Diogenes lámpása volna szükséges hozzá, hogy középiskolák számára irott módszeres énektani könyveket találjunk. — Jogosnak és helyesnek véltem tehát, ha most, midőn tanszékemet elfoglalandó vagyok, követendő eljárásomról és módszeremről nagyon röviden egyet és mást előre elmondok.