Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1911

I. Gelléri Szabó János emlékezete. Emlékbeszéd. Az 1911 nov. 26-án Budapesten tartott emlékünnepélyen mondotta dr. Antal Géza theol. akad. tanár, orsz. képviselő

— 23 — nem tudott: az élethosszig tartó nyugodt, bensőséges családi életet. Pedig szive állandóan sóvárgott ezután. Igyekezett magát rokonaival körülvétetni; de azok, kik legközelebb állottak hozzá, életviszonyuk következtében sokszor nem voltak abban a helyzetben, hogy állandóan környezetében legyenek. Ehhez járult, hogy korban előrehaladtával egyre jobban szükségét érezte az állandó gondozásnak és annak a kizárólagos gyengédségnek, mit csak egy finom, az ő lelkét megértő és egyéni tulajdonait méltányolni tudó nő képes tanúsítani. így hozta sorsa össze azzal a nővel, aki mint egyik jó barátjának leánya és müveit társadalmi formák között nevelődött nő, úgy gondolta, alkalmas lesz, ha nem is a nő, de legalább a leány hiányát pótolni. Végrendeletének tanúsága szerint súlyos betegségében tényleg feláldozó szívességgel, szeretettel ápolta és így a zsoltáriró szavai szerint az emberi kor határához közeledő, érdemekben megaggott férfiúnak meg lehetett minden reménye arra, hogy ez a gondos szeretet élte végéig megmarad és a vett jókért köteles hála és kegyelet halála után is őrizni fogja emlékét. Fájdalom, ez a reménye hiúnak bizonyult; és épen abban áll tragikuma, hogy életének úgy szólva egész célját, azt a törekvését, hogy halála után az ország legtiszteltebb nevei között említsék nevét, mint nagy emberbarátét, az tette majdnem semmivé, kinek jólétéért és boldogságáért életében legtöbbet áldozott. Szerencséje, hogy nem érte meg a harcot, mely még el sem temetett holtteste felett kezdődött és melyből egy élet munkájával és becsületességével tisztán megőrzött neve csak küzdelmek után került ki szeplőtlenül. De kikerült, és az a vágy, az a törekvés, mely életének minden lépését vezette; az a vágy, az a törekvés, hogy a társadalom legkülömbözőbb kulturális és humanisztikus intézményeinek gyámolításával tegye ez intézmények céljait minél előbb megvalósíthatóvá és egyszersmind a maga nevét mindnyájunk előtt a tisztelet tárgyává, az a vágy, az a törekvés a siron túl meg is valósult. Mindnyájan érezzük, mindnyájan tudjuk, hogy ez egyszerű élet nemes célja a kulturális és emberbaráti intézmények támogatása volt, melyet nem lehetett semmiféle fondorlatokkal megsemmisíteni. Gelléri