Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— 5 — Vannak emberek, akik Írásaik-, vannak, akik szavaik-, vannak, akik tetteik folytán lesznek kiemelkedő nagyságokká a társadalomban. Váli Ferenc ez utóbbiak közé tartozott, azért őt nem is lehet szóval jól jellemezni, hanem csak úgy, ha az Ö jó szivének kiapadhatatlan forrásából fakadó nemes tetteinek emlékét felújítjuk, magunk elé állítjuk. Váli Ferenc nemcsak tanítónk volt nekünk, hanem nevelőnk is, sőt ezzel is keveset mondok, hanem azt kell mondanom, hogy gondos és szerető édes atyánk volt, aki állandóan szive szerint érdeklődött mindnyájunk testi-, lelki-, erkölcsi jóléte épsége iránt, aki minden szavával, minden intésével, főleg pedig lélekemelő példájával a nemesre, a szépre, az igazra, a jóra vezérelt, mindenek felett az önzetlenségre s a kötelesség hü betöltésére buzdított, lelkesített. Mily fényes és lélekemelő példája volt a kötelességérzetnek egy tanárnál az, hogy Ö kora ifjúságától késő öregségéig tanítványait úgy kívánta a rendre és pontosságra szoktatni, hogy az óra kezdetét már vagy a tanteremben, vagy az iskola folyosóján várta. Mily szinte emberfeletti szeretet és jóakarat kívántatott ahhoz, hogy az az ember, aki megvont magától minden olyan élvezetet, ami csak nélkülözhető volt, nem járt társaságba vagy kaszinóba, nem dohányzott, sőt felső ruháit is nagy részben kedves családja tagjaival készíttette, csakhogy a kevés fizetésből is függetlenül, adósság nélkül élhessen, mégis, ha bajban, szükségben levő bármelyik tanuló fordult hozzá segélyért, azt soha segélynyújtás nélkül el nem utasította. Mily nagy szeretet nyilatkozott meg Váli Ferenc nemes szivében ez iránt a főiskola iránt, amely Őt nevelte, akkor, amikor amellett az igazán nyomorúságos fizetés mellett, amit a főiskola tanárainak adni tudott, mindenkor szivesen vállalkozott arra, hogy egész éven keresztül szakjához nem is tartozó tantárgyakban ingyen, minden díjazás nélkül helyettesítsen olyan — ezen intézetnél tanárul alkalmazandó — fiatal embereket, akik tanulmányaik folytatására külföldre mentek, ezt azonban csak úgy tehették, ha segélyül az egész tanári fizetést megkapják. A főiskolának micsoda szeretete, micsoda ideális lelkesedés kívántatott ahhoz, hogy amidőn a nemzeti elnyomatás, az abszolutizmus megszűnte után a híveknek és a pártfogóknak jóakarata alapítványok tétele, gyűjtés foganatosítása utján főiskolánk felé fordult, az ezen áldozatokból származó vagyoni erősödést az a rosszul fizetett tanári kar nem saját fizetésének emelésére kívánta fordítani, hanem a főiskola régi ágainak újraélesztésére, annak hatáskörének kiterjesztésére, a főiskola régi fényének és tekintélyének visszaállítására, a tanítóképző-intézetnek megszervezésére. Váli Ferenc igaz lelki buzgósággal vállalta az újonnan felállított tanítóképző-intézetnél az igazgatói teendőket, a neveléstani- és természetrajzi tudományok tanítását. Mig Ő élt és működött, a tanítóképezde virágzott is, az Ő halála után azonban annak élete is aláhanyatlott s rövid időn belül megszűnt.