Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

VIII. Főgimnázium

— 194 — év elején a tanuló beiratkozik, az reá a tanév végéig ép oly kötelező, mint a rendes tantárgyak, s azok tanulásától időközben csak a tanári kar adhat fölmentést. Ha a tanári kar azt tapasztalja, hogy valamely tanuló akár tehetségéhez, akár testi erejéhez képest rendkívüli tantárggyal annyira túl van terhelve, hogy amiatt a rendes tantárgyakat nem képes kellően megtanulni, neki az illető rendkívüli tantárgy vagy tantárgyak tanulását megtilthatja. 24. §. A tanulónak fontos ok, vagy legyőzhetetlen akadály nélkül egy tanórát sem szabad elmulasztani. S ha mégis valamely tanuló a tanórát igazo­latlanul elmulasztaná, 2 órai mulasztás esetében osztályfőnöki, 4 órai mulasz­tás esetében igazgatói megintés és dorgálás után igazgató a tanári kar elé állítja s ott könnyelmű tanóra-mulasztásainak következményeire való figyel­meztetéssel komolyan megdorgálja; több órai mulasztás esetében ismét tanári kar elé állítja az igazgató, szülőit értesíti s amennyiben jótéteményt élvez, attól a tanári kar megfosztja. Az olyan tanulót pedig, aki egy iskolai évben, bár nem egyfolytában, annyi órát mulaszt igazolatlanul, amennyi heti óráinak a száma, az intézetből elutasítja a tanári kar. Az igazolatlan óramulasztáso­kat az erkölcsi magaviselet osztályzata megállapításánál figyelembe veszi a tanári kar. 25. §. Ha az óramulasztás elkerülhetetlen, a tanuló előlegesen tartozik engedélyt kérni és pedig egyes órára az illető tanártól, egész napra az osztály­főnöktől, több időre az igazgatótól. Oly rendkívüli esetekben, midőn lehetetlen volt előlegesen kérni enge­délyt, a mulasztás okát hiteles s betegség esetén orvosi bizonyítvánnyal tar­tozik a tanuló igazolni. Ha netalán valamely óráról az egész osztály elmenne, jótéteményét abban az osztályban minden tanuló elveszti s a tanári kar az eset súlyos voltához képest Ítélkezik. Az osztályfőnökök úgy az igazolatlanul, mint az igazolva mulasztott órák számát bejegyezik a tanuló évvégi bizonyítványába, illetőleg félévi Értesítőjébe. 26. §. A szünnapok idején kívül engedelem nélkül a városból eltávozni, az iskolai szüneteket kiszabott kezdetük előtt vagy azok végeztével meg­hosszabbítani senkinek sem szabad. Aki e tilalom ellen vét, a körülmények szerint az elutasításig fokozható büntetéssel sújthatja a tanári kar. A városból való eltávozásra csak az igazgató adhat engedélyt. 27. §. Az órákra későn jönni nem szabad; minden elkésés az osztály­könyvbe jön. Két elkésés, ha a tanuló kellően igazolni nem tudja, egy igazo­latlan órának számít. 28. §. A tanulónak kötelessége mindennemű iskolai feladatát pontosan elvégezni. A házi vagy iskolai dolgozatnak más tanuló részére leirás végett átengedése, vagy mástól átcsempészése és sajátja gyanánt beadása, mint erkölcsileg tilos cselekvény, megfelelő büntetés alá esik. A tanuló hanyagsá-

Next

/
Thumbnails
Contents