Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910
I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án
— 16 — sát s még a főbiró uram bátorsága is inába szalad, ha „Jókayné uram" feddő tekintetét belevájja az arcába. Megtisztelés számba esik, akivel ő barátkozik. De hatalom is a városban, akinek uralma csakis egyenletes, nemes tulajdonain nyugszik. Ha valamely társaságba lép, egyszerre megváltozik a hang, mint mikor a professzor nyit be a klasszisba. Frivol modort, léha beszédet nem tür, — lecsap, mint a héja. S jaj annak, akire Jókayné megvetőleg ránézett, az morális halott Komáromban." „Hatalom volt Jókayné, pedig oly jónak látszott a jók iránt, hogy kenyérre lehetett volna kenni." A komoly gondolkozású és nemes érzésű anyósnak éppen olyan komoly és rendes életti vő illett, mint Váli Ferenc volt; rektor-professzor rangja is egészen megfelelt a Jókay-család társadalmi tekintélyének, úgy hogy az öröm bizonyosan kölcsönös volt, mikor Váli a Jókay-család tagja lett. Váli Ferencet Mikszáth Kálmán így irja le: „Széles vállú, izmos termetű férfiú volt, simára borotvált arccal, (felszentelt lelkész lévén), de gavallér módra felbodorított hajfürtökkel: élénk piros arcszíne, vékony ajka s villogó szeme volt. Ezt a nemes jellemű, értékes férfit mintegy kárpótlásul küldte az ég a Jókay-családnak; Móric nemcsak sógort, de mentort, atyát és példányképet kapott benne. Talán maga se tudta még akkor, mily támaszt nyert, bár különösen ragaszkodott hozzá". „Váli az élet bajaiban megedzett szigorú férfi, ambícióját helyezte abba, hogy Móricból embert faragjon. — szeretett volna belenevelni némi férfiasabb tulajdonokat, mint ahogy a színaranyba rezet kell vegyíteni, hogy keményebb és használható legyen közforgalomban." „Mindenekelőtt szerette volna kiverni belőle azt az önhitet, hogy ő csodagyerek, amit apja és a közkényeztetés hitetett el vele". 1839 junius 16-án van először szó a fiatal igazgató-professzorról a jegyzőkönyvben és ekkor is pápai vonatkozással, ugyanis beterjeszti, hogy a pápai könyvnyomda-intézetre 167 forintot szedett be és hogy azt a rendelt célra Tarczy Lajos igazgatónak elküldötte a felmutatott nyugta szerint. Hivatalba lépésekor tett ígéretének megfelelőleg 1843-ban beterjesztette az újabb tanítási elveknek megfelelő módszertani dolgozatát, amiről a következő jegyzőkönyv szól. „Felolvastatott Váli Ferenc professzor úr által a főiskolában divatozó elvek nyomán készített azon tanítási mód és rendszer, mi a középiskolai tanítók osztályaiban külön-külön használandó volna. Ezen felolvasott tanítási rendszer némi módosítással helyesnek és jónak találtatott és a tanítóknak ahhoz tartás végett kiadatott. 1845-ben elvesztette édes atyját, és ezt onnan tudjuk, hogy a jegyzőkönyv szerint édes atyja halálával reá maradt könyvekből 100 darabot az egyház könyvtárának ajándékozott. Meleg köszönettel fogadták és a lelettárba bevétetni határoztatott. Ugyanazon évben hivatalos jelentés készült a gimnázium tanítóiról, ebben Váli Ferencről a következő adatok szólnak: 35 éves, nős, egészséges, tanult ész-jog- és hittant, magyar, latin, görög, zsidó, német és francia nyelveket. Tanít gondolkodástant, költészetet és szónoklatot. Szolgálati ideje 9 év. Fizetése 800 frt, 20 p. mérő buza, 6 öl tűzifa és szabadlakás.