Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

VIII. Főgimnázium

— 159 — lesz érvényes, ha a jogosultak a feltételnek, a tanév első feléről szóló Értesítő tanúsága szerint, eleget tettek. 8. §. Az igazgató-tanács által megállapított tandíjmentesség rendszerint a tanév végéig bir érvénnyel. Ezen kedvezmény azonban azon tanulókra, kik az év elején nyertek tandíjmentességet, a második félévben beszüntethető, ha a tanév első feléről szóló Értesítő tanúsága szerint a magaviseletből kevesebb, mint „szabályszerű" érdemjegyet nyertek, vagy ha a tanulmányokban annyira hanyatlottak, hogy a tanári testület a kedvezmény megvonása iránt az igazgató-tanácsnak elő­terjesztést tesz, 9. §. A tanári testület minden évben, a tanév első felének befejezése után, a tandíjelengedésben részesülteknek Értesítőjét bírálat alá veszi, s ha azt találja: a) hogy valamely I. o., tandíjelengedésben részesült tanuló az igazgató­tanácstól megállapított feltételnek nem felel meg; b) hogy valamely — kedvezményben részesült — tanuló a négy alsó osztályban, magaviselet vagy tanulás tekintetében annyira hanyatlott, hogy őt a további kedvezményben való részesítésre érdemtelennek tartja; c) hogy valamely tanárnak, lelkésznek, vagy tanítónak gyermeke az 5. §-ban irt, legkisebb kívánalomnak sem felel meg; d) hogy a felső négy osztály valamelyikébe járó tanuló a 6. §. a) vagy b) pontjaiban irt legkisebb kívánalomnak se felel meg, — vagy ha meg is felel, de a múlthoz képest magaviselet tekintetében annyira hanyatlott, hogy őt segélyezésre többé érdemesnek nem tartja, — az igazgató-tanácsnak, min­denkire nézve külön-külön bejelenti, egyszersmind az újabb kérelmekre vo­natkozó javaslatát a 3. §-ban jelzett határidőben beterjeszti. Az igazgató-tanács a bejelentéseket tárgyalás alá veszi s azok érdemében végérvényesen határoz. Ezen szabályzat alapján az 1910—11. iskolai esztendőben a következő főgimn. tanulók élveztek tandíjmentességet: 1. Az I. A) osztályból: a) Egész tandíjmentességet élveztek: Barcsi József ref., Décsi Benő ref., Földes Gyula ref., Gáty Ferenc ref., Kovács Elek ref., Vargha Kálmán ref. vallású tanulók. b) Féltandíjmentességet élveztek: Bódis Kálmán ref., Csaplár Gyula ref., Dömötör Kornél ref., Hegedűs Bálint ref., Iván Ferenc ref., Nagy Benő ref., Sárközy Zoltán ref., Seregély Géza ref., Wellisch Iván izr. vallású tanulók. 2. Az I. B) osztályból: a) Egész tandíjmentességet élveztek: Bodola Ödön ref., Czike Zoltán ref., Csukás Endre ref., Kőrös Béla ref., Magyar Jenő ref. vallású tanulók. b) Féltandíj mentességet élveztek: Barthalos Kálmán ref., Buday Károly

Next

/
Thumbnails
Contents