Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1910

I. Váli Ferenc emlékezete. Emlékünnepély születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1910 szeptember 30-án

— iocs tőle 1836 augusztus 25-én Váli Ferenc vette át az 1836/37-ik tanévre. A széniori hivatal viselése nagy anyagi felelősséggel járt, mert ő kezelte a konviktust, átvette a bort, búzát a szuplikánsoktól, azt értékesítette, beszedte a konviktusi díjakat, a bevásárlásokat vezette, némelykor pénzkölcsönt vett fel a tanácstól valamely főiskolai alapból, az ifjúsági tisztségek között a legnagyobb, az utolsó, azután már csak a tanári állás következik, az évenként változó rektorsággal. Ezen széniori esztendőben megtanult nagyobb pénzösszegekkel bánni, arról pontos számadást vezetni, megtanulta azt, hogy a pénzre ügyelni kell, a magáéra éppen úgy, mint a máséra, mert az első a bizalomnak az alapja, a második (t. i. a más vagyonának, a reá bizott pénznek hiánytalan kezelése) a becsületnek a feltétele, a legkisebb hiba is foltot hagy azon. Megtanulták ezen, mintegy utolsó tanfolyamon, hogy jobb gazdagnak, mint szegénynek lenni, a lelki, szellemi gazdagságon kivül van vagyongazdagság, ami szintén nem megvetendő. Egyesek gyűjtöttek is szép vagyont, Váli Ferenc se volt sohase pénz nélkül, ki tudta segíteni pillanatnyi pénzzavarából nemcsak tanítványait, hanem még az építési pénztárt is. A nagy reformátorok kiváló kortársa, a népnevelés terén eredménydús segítő-társa, Trotzendorf Bálint, illetőleg Friedland Valentinnak tanrendszere, mintha éppen a református iskolák számára lett volna első sorban felállítva, annyira alkalmas volt a mi szegénységgel küzdő iskoláinknak berendezéséhez, hogy azt mindenütt elfogadták és az ő rendszerével a lehető legkevesebb anyagi erő mellett tudtak nagyobb tanfolyamokat is ellátni. Iskoláinkban a növendékek bele voltak vonva éppen úgy a tanításba, mint társaik fegyelmezésébe és az anyagiakról való gondoskodásba. A szénior, contrascriba, a publicus és privatus praeceptorok, az oeconomusok, coquusok és exploratorok mind a növendékek sorából kerültek ki, élükön a vezető rektor-profeszszorral. Önálló kis államot képeztek a nagy társadalomban és mégis azon kivül állottak, mert saját törvényeik voltak, azok alatt állva, a rendőrségnek nem volt beleszólása az iskolai dolgokba. Trotzendorf rendszerének egyik célja volt a latin nyelvnek tökéletes elsajátítása, azért a társalgás és tanítás latinul ment a gimnáziumban, úgy hogy még a cselédség is latinul beszélt pl. Trotzendorf intézetében Goldbergben, mintha az Latiumban lett volna. Másik célja volt a valláserkölcsi nevelés, úgyannyira, hogy Molnár Aladárt idézve Kis Ernő közlése után: „Benne a theologia annyira uralkodó, hogy a latin és görög nyelvi képzésnek is célja a szentírás értelmezése, s grammatikai s rhetorikai gyakorlatul is a klasszikus müvek olvasása mellett bibliai helyek olvastattak és dolgoztattak fel". De nemcsak a XVIII-ik században, hanem a XIX-ikben is ilyen volt a református iskolák berendezése és pedig legtöbb helyen bentlakással egybekötve. A már egyszer beiratkozott diák, minden tanév kezdetén, mintegy második otthonába, úgy sietett az alma mater ismeretes falai közé, a jó rektorprofesszortól várva, hogy valami tisztség elnyerésével biztosítsa az új iskolai évben megélhetését. Ilyen iskolába és ilyen viszonyok közé került Váli Ferenc