Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909
IV. Adatok a főiskola 1909—10. tanévi történetéhez
— 78 iskolánk magas missziójának a szegényebb sorsú növendékekkel szemben is megfelelhessen. Jóltevőink között első helyen kell megemlékeznem az államkormányról, mely ez évben is 2000 K-val emelte a rendes államsegélyt s 4500 K-t utalványozott a harmadik párhuzamos osztály fentartására. Ugyancsak az állam támogatása tette lehetővé, hogy az egyházkerületi közgyűlés főgimnáziumunk megnövekedett létszámának megfelelően a jövő tanévben a negyedik párhuzamos osztály felállítását is kimondotta s az e végből szükséges intézkedések megtételére az igazgató-tanácsot felhatalmazta s illetve megbízta. Egyházkerületünknek egyebekben is állandó gondoskodása tárgyát képezi a főiskola mindkét szakának a kor követelményeihez és a jelentékenyen megnövekedett létszámhoz mért fejlesztése. E végből kimondta a tanügy kívánalmainak megfelelően új tanszékek szervezését, úgy a főgimnáziumban, mint a theologiai akadémián, s a főiskola épületének oly arányú kibővítését, hogy az összes szükséges helyiségek és tantermek kellő méretekben rendelkezésre álljanak, s utasította a tanártestületeket, a gazdasági és igazgató-tanácsot, hogy az előmunkálatokat mielőbb végezzék el, hogy úgy a tanszékek szervezése, mint az új építkezések mielőbb kezdetüket vehessék. Az egész tantestület nevében köszönettel és hálával emlékezem meg az egyházkerületnek azon határozatáról is, amellyel a tanári lakáspénzeket felemelte s kimondotta, hogy a tanári fizetéseket, mihelyt anyagi ereje engedi, a törvény követelményeinek megfelelően kívánja rendezni. Különös gondot fordított egyházkerületünk, valamint annak nagyérdemű püspöke úgy a tanárok, mint az ifjúság önképzésének lehetővé tételére. így dr. Lakos Béla főgimn. tanár urat anyagilag is támogatta afrikai tanulmányutjában s kimondta, hogy a francia konverzációórákra — amelyeket Aebersold Leopoldina k. a. vezetett — beiratkozott papnövendékek helyett fél, vagy egész tandíjat a főiskolai pénztár fizet. Nagy előnye lesz ifjainknak a jövőben az is, hogy a svájci és angol egyetemekre nagyobb számmal mehetnek ki részint az egyházkerület és konvent, részint külföldi hitsorsosaink támogatásával. Mindezen munkában s általában a főiskola és a főiskolai ifjúság szellemi és anyagi jólétének is előmozdításában elsőrendű szerepe van főiskolai igazgató-tanácsunknak s ennek nagyérdemű elnökeinek, a főiskolai gondnok uraknak, akiket odaadó önzetlen munkásságukért méltán illeti meg a hála és a szeretet, mellyel őket az egyházkerület és főiskolánk övezi. E helyen kell megemlékeznem arról a jelentékeny változásról, amely a lefolyt tanévben az igazgató-tanács elnökségében történt. Hogy ugyanis igazgató-tanácsunk és egyházkerületünk a főiskola általánosan tisztelt és szeretett s az egyházkerületi összes tanintézetek vezetése és fejlesztésében maradandó érdemeket szerzett e. gondnokát, Czike Lajos kir. tanácsos urat díszes állásában az összes tanintézetek javára továbbra is megtarthassa : a terhes felügyeleti és egyéb teendőkben segédkezésre Dózsa József tatai lelkész urat kérte fel, aki a reá ruházott tisztet megbízatása óta híven és buzgalommal teljesítette.