Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1909

VII. Főgimnázium

— 114 — összeget kellő időben rendeltetési helyére juttattuk. A segítő-egyesület javára bejött szép összeget főként a közönség áldozatkészségének tulajdoníthatjuk, amiért ezen a helyen is hálás köszönettel adózunk. Elismeréssel emlékezünk meg azon fáradságot nem ismerő buzgóságról is, mellyel az ifjúság a gyűj­tést eszközölte. Jórészt neki köszönhetjük, hogy a segítő-egyesület vagyona egyszerre ilyen tekintélyes összeggel gyarapodott. 14. Adományok. A hagyományos áldozatkészség az 1909—1910. tanév folyamán is megnyilatkozott intézetünkkel szemben. Első helyen említjük föl azokat az alapítványokat, amelyeket nemesszivü emberbarátok a lefolyt tan­évben szegény tanulók számára létesítettek intézetünknél. Csorba József és neje 4000 K-ás alapítványt tett szegény tanulók segélyezésére; Dr. Thaly Kálmán történetíró, intézetünk egykori növendéke, 5000 K-át hagyott vég­rendeletileg a történetet szorgalmasan tanuló növendékek jutalmazására; Özv. Veress Edéné sz. Szép Ilona úrnő 20.000 K-át tett le a főiskolai pénztárnál, hogy kamataiból komáromi ref. egyházmegyei tanulók segélyeztessenek. Dr. Darányi Ignác, főiskolánk örökös tiszteletbeli gondnoka, az 1909—10. tanév­ben is 200 K-át adott az ifjúsági egyesületek számára. A Pápai Takarékpénz­tár, mint minden évben, az 1909—10. tanévben is 200 K-át adott szegény tanulók segélyezésére. Kis Tivadar könyvkereskedő könyvszázalék citnen 30 K-át adott a főgimn. segítő-egyesületnek. Hogy tanítványaink a rendkívüli tantárgyakat minél számosabban s minél nagyobb szorgalommal tanulják, buzdításul némi jutalmat szoktunk köztük kiosztani. Erre a célra a következő adományozások történtek: Dr. Adorján Gyula 20 K, Antal Gábor 10 K, Billitz Ferenc 10 K, Czike Lajos 10 K, N. N. 5 K, ifj. Eisler Mór 5 K, Fa Mihály 10 K, Főiskolai pénztár 100 K, Hockhold Ferencné 30 K, özv. Ihász Lajosné 10 K, özv. Kohn Adolfné 5 K, dr. Kóródi Simon 6 K, özv. Peti Józsefné édesanyja, Vály Ferencné sz. Jókay Eszter emlékére 10 K, Rupprecht Tasziióné 10 K, Ungár Manó 3 K. Továbbá ugyanezen célra adott Hajnóczky Árpád 3 drb., Kis Tivadar 12 drb. könyvet. Fogadják a nemesszivü adakozók intézetünk hálás köszönetét!

Next

/
Thumbnails
Contents