Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 60 — Daphnis korai halálát. Majd feltűnnek az istenek, akik e világban uralkodnak; amott látjuk Pánt, aki déli időtájon a lombok alatt alussza álmát, ki van fáradva, mert vadászatról jött épen s ilyenkor minden pásztornak abba kell hagyni a fuvolázást, mert őt — istenöket — nem szabad zavarni, különben bűnhődnek érte. Emitt meg megpillantjuk a széppalástú Demetert, akinek tiszteletére arató-ünnepet rendeznek s aki a nimfákkal együtt szemléli az aratásünnepi sürgést-forgást. S a rég' letűnt szép idők érzékeny dalnoka örömmel szemlélte e kedves, vonzó világot; közelebb érezte magát a természethez, amidőn látta, hogy ezek az egyszerű, romlatlan erkölcsű emberek, akik egyébre nem is tudnak gondolni, mint bő legelőre, jó termőföldre, állandóan friss füves rétre, kies vidékre, erdős hegyoldalra, rajta hűs csermelyre, hol nyájaikat itatják s hol majd hajnalhasadáskor, majd napnyugtakor ők maguk is összejönnek s dalversenyre kelnek — mily megelégedettek, mily boldogok! Ő maga is boldognak érezte magát, amidőn látta e szerény embereket, akik egész nap nem csinálnak egyebet, mint szelíd juhaikra s kecskéikre hű kutyájukkal vigyáznak, gondoskodnak megélhetésük főbb tényezőiről, különféle ételekről s italokról, mint kecske- s juhtejről, káposztáról, különféle gyümölcsökről, sajtról, kecskes juhhúsról, pásztorsípjukon furulyáinak s egymást mindenek felett szeretik! Örült e látványnak, a való e szemléletének, midőn a szív vágyát, minden óhaját teljesülve látta; örült annak az összhangnak, amelyet ez egyszerű emberek kül- és belvilága között megvalósúlva látott, annak a boldog, egyszerű életnek, amelyben ezek éltek! Mélyen hatott rá s önmagát is e szerencsés viszonyok közé képzelte, önmagát is hasonló érzelembe ringatta s az a felkiáltás, amely mindeme érzelmek hatása alatt tört ki dalnokunk kebeléből — volt hitünk szerint az első idill! S ha kerestük eddig azt a hatást, amelyet az idill kiindúlójáúl vélünk, úgy már megtaláltuk. Bizonyára édes, örömöt, boldogságot tolmácsoló lehetett az a hatás! Dalnokunk lelkében bizonyára a legérzékenyebb húr pendült meg, szívének az a része mozdúlt meg, ahol legédesebb az érzelem, legintenzívebb a szenvedély, legtöbb a szerelem ! Valami bűvös, bájos, a természet szépsége, az egyszerű emberek ártatlansága, naivsága, egymáshoz való igaz szeretete felett érzett öröm volt az a hatás, amely a legelső idillköltő kedélyvilágát megaranyozta s amely az első idillt létrehozta, mert az idill csupa örömről, boldogságról, szerelemről suttog nekünk. E hatás ihlette az idillköltőket, a névteleneknek talán ezrét, millióját, akik Theokritos előtt letűntek, akiknek ajkáról hiába ömlött a dal, furulyájukból a gyönyörű melódia, nevök s dalaik feledve! De ez a hatás ihlette Theokritost is, az ő érzékeny, költői lelke ilyennek látta az egyszerű mezei népet, a pásztorokat amaz erkölcsi züllöttség közepette, amelyet a mimuszok tárnak elénk 1 Vágyott az egyszerűség s természetes viszonyok után; megfinomítja a bukolikus mimusz tárgyát; a szemzés közben kimetszi belőle a salakot, a piszkot, közelebb hozza a természethez, úgy azonban, hogy ő azért megmarad reálisnak, habár ezt a reálizmust nem