Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

III. Az idill eredete és fejlődése. Irta Futó Jenő főgimn. tanár

— 51 — E fentebbi módszer alapján első s legfőbb teendőnk volna tehát ama hatás milyenségének megállapítása, kifürkészése, amely a legelső idillköltő lelkét is eltölthette s amely az idill anyagának csirájául tekinthető. Úgyde miképen tudnánk e feladatot megoldani, amidőn nincs kalauzunk, nincs aki mutatná a célhoz vezető utat; amidőn még nem ismerjük az idill legrégibb fennmaradt emlékeit: a szirakuzai Theokritos müveit, amelyekből következtethetnénk rá; amidőn még nem tudjuk, hogy miként alkotta meg ő idilljeit; amidőn még nem ismerjük amaz utakat-módokat, amelyek által a Theokritos költészetét búvárló kutatók az idill eredetére fényt vetni iparkodtak, mert mindezek segítségünkre lehetnek ama hatás milyenségének megállapításánál? Különösen ez utóbbiakat mellőznünk semmiképen sem lehet, mert ismeretük esetleg sok felesleges munka alól ment fel bennünket. így tehát legelőször is amaz elméletekkel fogunk megismerkedni, amelyeket a kutatók az idill eredetére nézve már elkészítettek, majd azután Theokritos müveivel s ezek alapján próbáljuk megállapítani amaz érzelem milyenségét, amely a legelső idillköltő lelkét is eltölthette s amelyet mi az idill anyagának csirájáúl tekintünk. Kezdhetjük mindjárt egy angol költővel, aki a következőkben mondja el véleményét az idill eredetére vonatkozólag: „A múzsa mindig szerette a falusi jeleneteket s a művészietlen, szabad és kellemes falusi életet. Valószínűleg a régi emberek szerencsés életmódja adta e költési műfajnak eredetét. A természet kedves váltakozásaival s a szabadság, amelybe bennünket helyez, bizonyos fokú vidámságot csepegtet az emberbe, amely némelykor oly magas fokra hág, hogy az egész lelket feleleveníti, képzelő erejét felhevíti s összes tagjait eleven vidámsággal hatja át. A kellemes érzelemnek ezen édes mámorában hangunk önkénytelenül olyan változatokba megy át, amelyek a mi örömünket fejezik ki s másokra is szimpatikus hatással vannak. Ez lehetett az ének első megnyilvánulása, amely aztán a költészetet is létrehozta, amely eleinte kétségkívül amaz érzelmi hatásokat kifejező, művészietlen kivitelű dalokból állott, amely hatásokat a természet, szabadság, szerelem: boldogságuknak forrásai lelkükben létre hoztak. Az eleinte nyers érzelmek megfinomodtak, a művészietlen kivitelű kísérletek később művészivé váltak; elkezdték először az érzelem kifejezéseit megfinomítani, a szép tárgyak képeit, amelyek hatással voltak reájuk, jobban kicsinosítani, titkos szépségeiket kinyomozni s a szavakat hangzatosan egymás mellé illeszteni. A felvilágosult fők, akiket a természet költői ihlettséggel kiválóan megáldott, nemsokára felülmúlták a többieket oly annyira, hogy az ilyeneket különös isteni ihlettségü embereknek tartották, akik dalokat s költeményeket egyformán készítettek, amelyeket ünnepnapokon s más alkalmakkor elénekeltek. így keletkeztek ebben a régi, egyszerű világban dalnokok s költők s ezeknek költeményei voltak a valódi, eredeti idillek, amelyekből reánk semmi sem maradt hátra, talán azért, mert az irást jóval később találták fel, mint az éneks zeneművészetet, vagy mert a harcias vaskorszak, amely ezt az aranykorszakot elnyomta, ugyanennek kellemes gyümölcseit is megrontotta. Amit mi idillnek \ 4*