Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

II. A test és lélek összhangzatos képzésének irányelvei. Székfoglaló értekezés. Irta s 1908 szeptember 5-én, az 1908-909. tanév megnyitása alkalmából fölolvasta Rácz Dezső főgimnáziumi tornatanár

__ 44 — Az ilyen elmúlás, mely nincs ellentétben a természet örök törvényeivel, elveszti előttünk borzalmasságát; nem egyéb ez föl­ébredés nélküli csendes elalvásnál, fokozatos lehűlésnél, teljes megnyugvásnál, s az elaggott vándor, ki így hagyja el földi életé­nek testi és szellemi munkaterét, önkénytelenül is eszünkbe juttatja egy régi irónak Drydennek következő sorait: „Nem lassú beteg­ségben halt meg, sem hirtelen bajtól, de úgy hullott le, mint a megért őszi gyümölcs, s még csodálkozott is rajta, hogy miért nem esett le előbb. A sors, úgy látszott, őt nyolcvan évre húzta fel, de ő még vígan tíz évvel tovább járt, mig, mint az órának, mely az időverésben megkopott, fáradt kerekei egyszer csak megálltak". Szeretett ifjak, magyar ifjúság ! A ti élethajóitokat még nem igen korbácsoljak erősebb viharok, legfelebb csak gyenge széltől vert hullámok szelíd habjai ringatják. Ragadjatok meg most, mig nem késő, minden alkalmat arra, hogy éppé, egészségessé tévén a testet, abban ép, egészséges léleknek adjatok jól szellőzött, egészséges lakást. Az így fejlődésnek induló test azután képes lesz majd ellentállni a lépten-nyomon ólálkodó testi betegségeknek s az ilyen testben lakozó lélek nem rezdül meg a lágy szellő érintésétől és nem törik meg majd egykönnyen a fúvó szél és vihar ostroma alatt sem. Ne feledjétek, hogy ezzel nemcsak magatoknak, de hazátoknak is tartoztok, melynek múltja a bánatos lelkű Tompa szavai szerint kevés öröm, sok véres, gyászos emlék; jelene makacs harc és vivódás; jövendő nagyságának záloga pedig minden igaz magyar szívben, hiszem, hogy bennetek is él, ez a sziv titkos mélységéből fakadó hü, forró hazaszeretet!

Next

/
Thumbnails
Contents