Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

II. A test és lélek összhangzatos képzésének irányelvei. Székfoglaló értekezés. Irta s 1908 szeptember 5-én, az 1908-909. tanév megnyitása alkalmából fölolvasta Rácz Dezső főgimnáziumi tornatanár

- 36 — egész terjedelmében részeltetjük a légzés műveletében, amihez pedig egyébként ritkán jut hozzá. Már a kis gyermekben megvan a küzdés veleszületett játékos ösztöne; a serdülő gyermekben ez az ösztön kezd öntudatra ébredni s az az ártatlan nemes vetélkedés, melyről a gondos nevelő kezek a kérkedésnek és elbizakodottságnak fattyuhajtásait szorgalmasan lemetélgetik, a testben lélekben harmonikusan fejlődő s a küzdés pálmaágáért mámoros tűzzel versenyző ifjút majd mint hősies bátorság és nemes önbizalom gazdag erényei ékesítik. Már pedig szilárd és bátor férfiakkal megáldott nemzetek állnak a világ kormányrudjánál. Igazat kell adnunk Herczeg Ferencnek, midőn egyik értekezésében azt írja, hogy: az angol nemzet páratlan világtörténelmi sikereit nagyrészben az oxfordi és cambridgei versenypályákon nevelkedett atlétageneráció férfias erényeinek köszönheti, — s az angol ifjú álmainak netovábbja most is, hogy tagja lehessen az oxford-cambridgei verseny győztes csapatának. Nekünk, magyaroknak is ilyen edzett testű, elszánt lelkű ifjakra van szükségünk, kik megszokván a versenypályák békés küzdelmeit, bátor önbizalommal szállhassanak ki az életnek olykor ellenséges csapatoktól megszállott küzdőterére is. S ha testben lélekben így megedzett ifjúságot bocsát szárnyára a középiskola, akkor megfelel valódi hivatásának; de csakis akkor, mert a szellemi érettség elsatnyult testtel, betegségre hajló lélekkel, bimbójában elhervadt kedéllyel csak olyan, mint a férges gyümölcs, mely idő előtt megérik s a legelső gyenge szellő lerázza fájáról. A családi hajlék, az iskola falai, a szülők s tanárok őrködő gondja még csak gátat vethetnek egy ideig az ártalmas szeleknek, de ki veszi át ezeknek védő munkáját az életnek olykor kíméletlen iskolájában? A legtöbb esetben senki. Ott áll az ifjú szellemóriás a parton indulásra készen, gyenge testét mint rozzant lélekvesztőt vonszolandó a távoli színes fellegvárak felé; meg is indul erős hittel, rózsás reményekkel, szomjas lelke dagadó vitorláival, — de hite, reménysége könynyen hajótörést szenvedhet, otthagyva a tenger martalékául a hánytvetett roncsot, mely a vihartól megtépett vitorlákkal együtt tehetetlenül sülyed a mélységbe, az ifjú önkeze által öntudatlanul megásott, sötét sírba.