Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1908

I. Hegedűs Sándor emlékezete. Emlékbeszéd a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság emlékünnepén, 1908 október 1-én elmondotta dr. Antal Géza theologiai akadémiai tanár

— 13 — ide vissza-visszatér is, a munka, a harc, a közügy elhívja onnan, hogy legjobb erői kifejtésével munkálja egyháza, hazája s a társadalom boldogságát. Hegedűs Sándor szive benső sugallatát követve, engedett a hivó szózatnak s amily gyöngéd családapa volt kedvesei körében, épp oly lelkes és buzgó harcosa volt a szép, a jó, a nemes, az igaz eszméknek azokon a téreken, melyeken ezek az eszmék az ő erőit igénybe vették. Hegedűs Sándor sokat dolgozott egyházáért, melynek jogos érdekeit bátran védte és támogatta mindenütt, anélkül, hogy a más felekezetűek ellen aggressziv lépett volna fel. Szomorú jelenség korunkban, hogy sokan az igaz vallásosságot összetévesztik a fanatizmussal, amely pedig nem éltetője, hanem megölője a valódi evangéliumi vallásosságnak. A vallásosság épp oly távol áll a fagyos közönytől, mint a fanatizmus mindent elperzselő forróságától ; a vallásosság éltető eső, de nem mindent iszappal elborító árviz és aki gyűlöletet hirdet, az megfeledkezik a keresztyén vallás alapítójának parancsáról, s legtöbbször önző egyéni érdekeinek dobja zsákmányul az igaz benső vallásosságot. Hegedűs Sándor óvakodott és óva intett attól, hogy akár ő maga a fanatizmus terére lépjen, akár a protestáns egyházat e térre lépni engedje. Elismeri, hogy küzdelem folyik az evangélium ellen, és hogy ez a mai küzdelem sokkal nagyobb, sokkal veszedelmesebb, mint a multak küzdelmei, mert most a küzdelem részint a föld alatti rétegekbe vonul el, részben a féltékenységet és gyűlöletet szitja közöttünk, s egyfelől modern fegyverekkel és érdekekkel küzd ellenünk, másrészről a képzetlen fanatizmust szítja és vezeti öntudatlan vaksággal és teljes erejével ellenünk. Ámde figyelmeztet, hogy „a mi protestáns egyházaink egyszerű fala, egész szertartásával, közvetlenségével elüt azon fegyverektől, melyekkel a fanatizmus dolgozik. Ez az értelemhez nem fordul, hanem azt elhomályosítja, de fordul a képzelethez és szívhez, s ha az elsőt már megmételyezte, megrontja a szivet. És akkor vezeti vakon, vezeti belátása szerint a maga útján, hogy saját önző céljait megvalósítsa. Ezzel szemben nekünk kötelességünk, hogy ezt a félrevezetést meggátoljuk, azt kikerüljük, sőt elvágjuk gyökereit, elálljuk útját felvilágosító türelemmel és tudományos szeretettel..

1 1 A nagyváradi gyűlés emlékkönyve. Prot. Szemle, 1903. évf. VIII. füzet, 23. 1,