Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1907

II. Bocsor István emlékezete. Az 1907 október 18-án tartott Bocsor-emlékünnepélyen felolvasta Kis Ernő főgimn. tanár

- 17 — is keleti oldaláról fedezte fel Kolumbus és az újkori Világszellem is innen terjedt Amerikának nyugati része felé. Szerette a csendben, nyugodtan figyelő osztályt, mikor az összes növendékek tekintete az ő arcán csüggött és szemükből olvashatta le, hogyan követik minden gondolatát. Ezernyi ezer müveit magyar ember szivében tanári katedrája tette feledhetetlenné Bocsort. Ámde mégis a legjobb tanár dicsősége is csak olyan, mint a színészé, emlegetik, amíg tanítványai élnek, azután elfelejtik. E tekintetben is kivételt képez hírneves tanárunk, mert az ő magyar történelmi tankönyve beiktatta nevét örökre történetíróink névsorába. A tankönyvek közös sorsa, hogy együtt halnak ki íróikkal, sőt akárhány tankönyvÍró túléli rövid életű művét; de Bocsor Istvánnak magyar történelmi munkája kiemelkedik a tankönyvek e nagy csoportjából és dacolni fog az enyészettel felfogása miatt, amellyel az eseményeket megítéli; dacolni fog iránya miatt, hogy a műveltségtörténelmet kiváló figyelemben részesíti; dacolni fog az enyészettel azon kritikai eljárás miatt, hogy azt tartotta, nem egyesek dolgai, hanem az egész nemzetnek sorsa az, ami az ő történetírói tollára méltó. Molnár Aladár a Prot. Egyh. és Iskolai Lap 1862-iki évfolyamában írja, hogy három kiváló tulajdona emeli Bocsor művét egyéb történelmi müvek fölé, u. m. 1. azon kiváló gond és hűség, mellyel a jog fejlését adja; 2. a hazai történeteket a világtörténet szemmel tartásával adja elő; 3. az észtani felfogás. Ez a munkája az, ami fenn fogja tartani minden időben Bocsor István nevét. A mű összesen 7 füzetből áll, az első füzet 1862-ben, az utolsó 1869ben látott napvilágot. Bírálatával a Prot. Egyh. és Isk. Lap 1862-iki, a Sárospataki Füzetek 1863-iki és a Századok 1868. és 1870-iki évfolyamaiban találkozunk. De térjünk vissza életrajza további folyamának ismertetéséhez. Mint a múlt század kiválóbb alakjainak, Bocsor Istvánnak életében is nevezetes évet képezett szabadságharcunk dicsőséges éve: 1848. A szabadságharc őt már a tanári katedrán érte. Épen életének delén állott, 40 éves volt ekkor. 1848 julius 2-ra volt egybehíva Pestre az első népképviseleti országgyűlés, ki voltak tehát irva a választások az egész országban. Nagy diadal volt ez, nem a K. K. és R. R. lesznek többé az országgyűlésen, hanem a népképviselők. A kerületek legkiválóbb fiaikat igyekeztek beküldeni a maguk képviseletében és Enying város erre legérdemesebbnek találta az ő szülöttét, Bocsort. Egyhangúlag országgyűlési képviselőjükké választották. Főiskolánk főhatósága a választást örömmel vette tudomásul és elhatározta a tanári karral, hogy tekintettel az országos nagy eseményekre, a már meg is kezdődött fegyveres küzdelemre, május 22-én a tanévet bezárják és az ifjúságot hazabocsátják. A nagyobb diákok a nagyteremben történt tanév bezáró ünnepély után búcsú-vacsorára gyűltek össze a „Három rózsánál." Itt nagy lelkesedéssel elhatározták, hogy a fővárosba mennek és fölvétetik magukat a szerbek 2