Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1906

I. II. Rákóczi Ferenc. A főisk. Rákóczi-ünnepélyen 1906 okt. 29-én tartott emlékbeszéd. Tartotta: dr. Lakos Béla

— 4 — lován kis uruk ég a vártéren összegyűjtvén híveit, lóhátról bátor, lelkes beszédet intézett hozzájuk, melyben hűségüket szép szavakkal megköszönte. Ez volt a 12 éves fejedelem első nyilvános szereplése. Ez a nap szabadsághössé avatta öt; e naptól fogva lett neve szimbólummá; e naptól lett a szabadság eszméjének egyetlen képviselője ez országban s a szabadság harcosainak örömkönnyei pecsételték meg a frigyet közte és rabságba vetett nemzete között . . . Azonban az öröm nem soká tartott. Két év alig múlt el, jött a csúfos kapituláció s a feketébe öltözött anya könnyek között adta át fiát a hóhér csatlósának, hogy elszakítsák tőle és elidegenítsék az édes hazai földtől. A bécsi megaláztatás, személyének nyilt bántalmazása, Kollonicsnak, a császártól kinevezett gyámnak durva, kegyetlen bánásmódja csak edzedték lelkét és az ifjút férfivá nevelték. Elvitték a szellem sötét, nyirkos börtönébe, hová a világosság csak ködön átszűrődve juthatott be: Neuliausba. Itt át akarták jelielemét alakítani, elfelejtették vele az édes anyai nyelvet; de a férfiúi jellemű gyermek lelkéből nem tudták kiirtani a legszentebb, istentől beleoltott honszerelmet. Minden ármány, hazugság, sötétség, furfang, csalás hiába való volt, hajótörést szenvedett a férfiúi jellemű ifjú honszerelmén. Német köntösben, de magyar szívvel hagyta el azokat, kik önmaguk iránt csak ellenszenvet tudtak lelkében ébreszteni. Bécsbe ment, hol ifjúi lelkének nemes érzelmei egy rokon lelkű nőnél meghallgattatásra találtak; de az ifjúi szív nemes vonzalmát durva kézzel tépte szét az udvar, melynek keze hideg volt, mint a jég s ahová elért, kioltott minden életet, minden nemes érzelmet, miként az enyészet. Elküldték Olaszországba, hogy vigasztalódjék, voltaképpen pedig azért, hogy elsülyedjen a bűnökben. Jelleme azonban megtartotta tisztának, visszatért a dunaparti Babilonba úgy, miként távozott és járta a szenvedések iskoláit. Az udvar tombolt mérgében, Kollonics újabb cseleket gondolt ki ellene, ö azonban, kit az Ur eszközül választott ki népe közül, kikerülte e bajokat. 1694-ben eljött hazájába, mint maga mondja: „ Az isteni gondviselés küldött e puszta hazába, hogy fegyverre és szabadságra kiáltó szózat legyek!

1

1 Itthon látta a nyomort, megismerte a népet, a szegény istenadta magyar parasztot, amely rongyaival alig tudta eltakarni azokat a sebeket, melyeket Tököli alatt kapott azért a hazáért, melyben