Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1906

II. Kiss János emlékezete. Irta s az 1907 junius 16-án tartott évzáró ünnepélyen fölolvasta Thury Etele

_ 9 — akiknek szülői nem rendelkeztek nagy gazdagsággal; de örömmel adták azért gyermekeiket a tudományos pályákra. Az Ur majd gondot visel reájuk, ez volt jelszavuk, azért abban bíztak. A főiskola, ez a tápláló édes anya, alig rendelkezett néhány ezer korona tökével, melynek kamatait szegény, szorgalmas, jó tanulók segélyezésére fordíthatta volna. Ugy segített tehát a dolgon, hogy a kisebb tanulóknak adott ingyen szállást, amiért a nagyobbakat kiszolgálták, szobáikat rendben tartották, azt az egy húszast, amit ezeknek egyik ünneptől a másikig fizetniök kellett, valahogyan csak előteremtették a legáció üdvös intézményéből, melyhez a nyári és őszi segélygyüjtés (supplicatio) járult, tekintélyes összeggel, mely a köztartás céljait szolgálta s az ősöknek évről-évre megnyilatkozott hitbuzgósága és áldozatkészsége lehetővé tette sok szegény, de tehetséges ifjúnak, hogy tanulói pályáján előbb haladhasson. így végezte be Kiss János is, előbb mint segélyezett, nagyobb tanuló korában már mint az iskolának adományokat gyűjtő tanulói pályáját 1844. év nyarán, s mint mindig kitűnő tanulót, az akkori idő szokása szerint bentmarasztották publicus praeceptornak a kollégiumban s mint ilyen, kiváló sikerrel tanította két iskolai éven keresztül 1844/45 és 1845/46-ban a poéták osztályát, mely a mai hatodik osztálynak felel meg. Nem volt ám ez a publicus praeceptorság valami fényes, irigylendő javadalmazásu állás, mert lakáson, a köztartáson nyert élelmezésen és a három legációból befolyó összegen felül alig volt valamivel, 60—100 koronával honorálva, de ami fődolog: bizalmi állás, kitüntetés volt minden végzett tanulóra nézve, s ezt a megbízottak is annak tekintették, tanulva-tanítottak nagy buzgósággal és előítélet nélkül állíthatjuk, hogy iskoláink semmivel sem állottak mögötte a múlt század második felében kezdődött szakrendszeres iskolázásnak. Mikor a publicus praeceptorok intézményét, tanításuk eredményét így dicsérem, ezt nem a mai rendszer rovására teszem, csak hangsúlyozni kivánom a múlt ezen üdvös intézményének jól végzett munkáját. A publicus praeceptorság után az akadémikus rektorság következett, mely szintén kitűnő intézménye volt a letűnt századoknak. Aki teljesen bevégezte már a kollégiumban tanulói pályáját és ha azon kötelességét is teljesítette, melyet az iskolai törvények aláírásakor vállalt magára, hogy ha elöljárói úgy kívánják és arra