Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1905

II. Baráth Ferenc emlékezete. Borsos István

— 19 — helyzettel viszonyítva abban mutatkozik, hogy rendes professzorok csak a diákokat tanították. A klasszisokban nem rendes tanárok tanítottak, hanem a kollégium végzett, jeles növendékei, akiket publicus praeceptoroknak neveztek. Szigorú törvény kötelezte a felsőbb tanfolyam hallgatóit, hogy akiket a professzorok publicus praeceptoroknak kiszemeltek, föltétlenül el kellett vállalniok ezt a tisztet s viselni egy tanéven át. Csak ekkor kapták meg végbizonyítványukat, amellyel aztán mehettek ki az életbe. Tehát a klasszisokban minden évben más-más praeceptorok tanítottak, többnyire tehetséges és tetterőtől duzzadó ifjak ugyan, de mégis csak ifjak, akik a tanításnak sok gyakorlatot kivánó művészetét nem sajátíthatták el eléggé. S a tanítás eredménye általában mégis jó volt. Hogy lehet ez ? Magyarázata ismét az akkori helyzetben van. Kevesebb tantárgyat sokkal kisebb terjedelemben tanítottak, mint ma. De még ennél is fontosabb tényező volt, hogy a több százados gyakorlat e nem nagy terjedelmű tananyag eltanításának és megtanításának oly biztos módszerét fejlesztette ki, hogy szinte biztos volt a jó eredmény, ha a tanítóban megvan a kellő buzgalom és kitartás. S hogy ez a buzgalom és kitartás meglegyen, arról gondoskodott a kollégium vasfegyelme s a „classium director", vagyis a rendes professzorok közül az, akit abban az évben a klasszisok igazgatásával megbiztak. S a vasfegyelem nemcsak olyan szólás-mondás ám. Megláthatjuk ezt azokból a jegyzökönyvekből, melyek kollégiumunk benső életét a mult század elejéről a leghívebben tárják elénk. Olvashatjuk ezekből, hogy egy hatodik esztendős diákot, tehát végző theologust tizenkét pálcákra Ítéltek. S ezt az összes osztályokból kiküldött tanúk előtt kellett elszenvednie. Egy másik tanulót hosszas vizsgálat után, mi alatt az folyton a kollégium tömlöcében ült, ötven pálcákra s végleges kicsapásra ítéltek. S végre is hajtották rajta. Már pedig a publicus praeceptor kiválasztott bizalmi ember volt ugyan, de azért bentlakott a kollégiumban s épen úgy alája volt rendelve a törvényeknek, mint akármelyik diák. Tehát a világi hiábavalóságok egy könnyen nem vonhatták el figyelmét igazi kötelességétől. S hogy egyáltalán el ne vonhassák, azért volt a director classium, aki folytonosan ellenőrizte a publicus praeccp2*