Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1904
I. Gondol Gábor önéletleirása. Közli Borsos István
Életpályám végleges megváltoztatását magával hozta ama nemzetünk történetében korszakot alkotó nagy esemény, midőn nép és fejedelem egymással kibékülvén, az országnak törvény- és alkotmány szerinti kormányzása ismét bekövetkezett. Az 1869. év kezdetével nagyobb kiterjedést nyert a honvédelmi minisztérium s vezetésével Kerkapoly Károly államtitkárt bizták meg, ki a közös ügyek intézésére összeült delegációk tanácskozásain a katonai ügyek tárgyalásában különösen kitűnt. S miután bátyám a nevezett által neki felajánlott elnöki titkári állomást megköszönte, az államtitkár engem ajánlott a miniszterelnöknek s 1869 január 3-án kelt legfelsőbb elhatározással az emiitett állomásra kineveztettem. Előbb azonban a közvizsgát tanyitványaimmal ugyanazon év február havában letettem s azután uj állásomat elfoglalván, a hivatali esküt február 27-én letettem. Egyházkerületünk egyházi és világi elnökeivel tudattam kinevezésemet s megküldöttem lemondásomat a helyettesitésemre vonatkozó indítványokkal együtt. Időközben történt visszalépésem általában kedvezőtlen benyomást okozott s ez reám nézve nem volt váratlan. Azonban bár sajnálattal emlékszem is reá, a bekövetkezett viszonyok közt másként nem tehettem. A központi kormánynál bevett ügybeosztási rendszer szerint az elnöki osztálynak legfőbb teendői közé tartozik a kebelbeli hivatalnokok szolgálati személyes ügyeinek intézése, melyek között legfontosabbak az előléptetési kérdések. E téren rövicl idő alatt is, mig Kerkapoly Károly a honvédelmi minisztérium élén állott, nem kis osztályrészem jutott az elnöki osztály vezetésének kellemetlenségeiből. Ugyanis daczára annak, hogy amár akkor készen állott hivatalnoki hierarchia körében nem kedvesen látott s csak mintegy jövevénynek tekintett és hitvallásunk miatt is ellenszenvre talált főnök, illetőleg hivatalnok voltunk, a kérelmező felek esetröl-esetre hozzám folyamodtak pártfogásért. Azt remélték persze, hogy az államtitkár bennem vetett bizálmánál fogva személyes befolyásom alatt teljesiti óhajtásukat. Hiába figyelmeztettem őket, hogy számításuk, mely a közönséges emberi természeten s érzelmi alapon nyugszik, teljesen hajótörést szenved egy oly tárgyilagos, szigorú jellemű s tisztán a közérdekre tekintő államférfiú előtt, mint a mi főnökünk. Ezért aztán legtöbb esetben teljesületlen érdekek miatt reám hárult a neheztelés. A szolgálati ügyek intézése körül másrészről nem csekély bajt s