Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1904
IX. Főiskolai intézmények
174 irás parlamentjében: az „Országos Magyar Gyorsírói Egyesület "-ben, mely egyesület hivatalos lapjait, a „Gyorsírászati Lapok"-at, a „Budapesti Gyorsirő Ujság"-ot 5—5, a „Soproni Gyorsiró"-t, a „Budapesti Gyorsíró Közlöny"-t és a „Szegedi GyorsiróM pedig 1—1 példányban járatta. Belépett két tagsági jeggyel az ,.0. D. Gy. Sz. ö-ba, mely gyorsirókörünket választmányi tagjai sorába hivta meg. Ezen szövetség szaklapját: a „Gyorsirási Szemlé"-t. körünk tagjai közül 62-en járatták, mely óriási számmal e tekintetben is vezetünk hazánk összes gyorsirókörei közt, s ez által a fentnevezett lap gyorsirókörünk hivatalos lapját képezi. Hogy gyorsirókörünk ezen évben is csendesen bár, de eredményesen működött, megmutatta az által is, hogy a nyilvános küzdelmektől nem riadt vissza és a pálmát mindig az elsők közt ragadta el. Két képviselőt küldött az „0. M. Gy. E." Budapesten tartott őszi irás-versenyére a szokásos 24 kor. segéllyel, kik győzelemmel tértek vissza, amennyiben Bohonyi Hugó VII. o. t. a 150-es fokon hibátlan munkával aranyat, Balogh Imre VII. o. t. pedig ugyanezen fokon diszkönyvet nyert, s mindketten a 180-as fokon dicsérő-oklevelet. Ugyanekkor hirdette ki az „0. D. Gy. Sz." gyorirás-irodalrni pályázatának eredményét és a dijat egyhangúlag Kövi Arisztidnek, a gyorsírókor ifjúsági elnökének Ítélte oda. Majd nagyban készülődtünk a soproni ág. hitv. ev. lyceumi gyorsirőkör jubiláris ünnepelyére ; a mi gyorsirókörünk itt is szép eredménnyel került ki a küzdelemből. Dr. Kapossy Lucián tanárelnök vezetése mellett a gyorsirőkör 20 kor. segéllyel a versenyre kiküldötte: Böhm Zoltán, Strasser Sándor, Weisz Mór VIII. és Rohonyi Hugó VII. o. tanulókat. Az ünnepségen való részvételre önkéntesen vállalkoztak: Kövi Arisztid ifjúsági elnök és Neumann Vilmos VI. o. t. A versenyzők mind győzelemmel tértek haza, amennyiben Kövi Arisztid az ezen versenyen tartott legmagasabb fokon, 250-esen diszművel; Strasser Sándor a 180-as fokon I. dijat 50 kor.-t; Weisz Mór ugyanezen fokon diszművet, a 150-esen 10 kor.-ás aranyat; Rohonyi Hugó a 180-as, Böhm Zoltán a 150-es fokon diszművet és Neumann V. a 150 es fokon dicsérő-oklevelet nyert. Ugyanezen alkalommal megmutattuk azt is, hogy nemcsak a gyorsirászat gyakorlati terén vagyunk az elsők közt, hanem annak tudományába, elméletébe is belemélyedtünk. A soproni ág. hitv. ev. lyceumi gyorsírókor ez alkalommal hirdetett szabatos minta-stenogramm-versenyére beküldött 29 pályázatunk mind kitüntetésben részesült, amennyiben a vitairási-pályázatoknál könyvjutalmat nyertek: Nagy Sándor VI. és Weisz Mór VIII. o. tanulók; dicsérőoklevelet: Strasser Sándor, Gséry Ernő, Bognár János, Neumann Vilmos, Nehmann Sándor, Wurmfeld Samu, Rechnitzer Nándor, Fazekas Mihály, Balogh Imre, Reimann Ferenc, Kovács Károly, Sebestyén Béla, Goldner Márkus, Falusy József; a levelezőirási pályázatoknál könyvjutalmat: Papp Jenő V. o. t., dicsérő-oklevelet: Bognár János, Cséry Ernő, Erdős Illés, Heimler Viktor, Laufer Mihály, B. Nagy Lajos, Nobel Vilmos, Buzsás Dezső, Rajkó József, Reimann Ferenc, Seelenfreund Viktor, Wurmfeld Samu.