Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1903

VII. Főgimnázium

— 72 — készítettünk terjedelmesebb javaslatokat: 1. Az évzáró vizsgálatok, 2. A rend­kívüli tárgyak, 3. Az internátus, 4. Egy rendes tanári állás szervezése, 5. A fizetésrendezés, 6. Egy énekelméleti és gyakorlókönyv készítése, 7. A tandíj­mentesség rendezése ügyében. 2. Javító-, pót- és magánvizsgálatok. A javító-, pót- és magánvizsgálatok 1903. aug. 29-én és 31-én voltak. A javítóvizsgálaton 84 tanuló vett részt, és pedig 1 tárgyból 56, két tárgyból püspöki engedéllyel 28; sikerrel vizsgá­zott 72, osztályismétlésre utasíttatott 12 tanuló. Az alsóbb osztályú tanulók általában több komolysággal készültek, a felsőbb osztályú tanulók közül többen egészen készületlenül, pusztán a szerencsében bizva jöttek a vizsgára, így történt aztán, hogy az osztályismétlésre utasított tanulók legnagyobb részben felsőbb osztálybeliek. Egy VII. o. t. betegség miatt nem tehetett rendes időben vizsgálatot, püspöki engedéllyel pótvizsgálatot tett. Vizsgálata sikerült. Magánvizsgálatot tett egy VI. o. t., ki két tárgyból javító vizsgára utasít­tatott s a tanév folyamán sikerrel javított. Pótérettségi vizsgálatot tartottunk szeptember 8-án és december 19-én. Az első alkalommal pótérettségire jelentkezett 7, javító vizsgára 6 ifjú, a latin nyelvből való kiegészítő vizsgálatra pedig 2 ifjú, kik reáliskolákban tet­tek rendes érettségi vizsgálatot. A pótvizsgálatot sikerrel letette 2, három hó múltán javító vizsgára uta­síttatott 2, egy év múlva ismétlő vizsgára utasíttatott 3 ifjú. A latin vizsga sikerült egy ifjúnak, a másik egy év múlva ismétlő vizsgára utasíttatott. A javító vizsgára jelentkezett 6 ifjú közül sikerrel vizsgázott 5, három hó multán javító vizsgára utasíttatott 1. A decemberi javító érettségire jelentkezett 3 ifjú, kik mindnyájan ki­javították elégtelen tanjegyüket. Ezen kivül a görögből való kiegészítő vizs­gára jelentkezett 2 ifjú; de vizsgálata csak egyiknek sikerült. A szeptemberben tartott érettségi vizsgálaton az egyházkerületet Antal Gábor püspök, a közoktatási kormányt pedig Erdélyi Pál kolozsvári egyet, könyvtári igazgató képviselte; a decemberi érettségin az egyházkerület kép­viselője Németh István egyházker. főjegyző, a közoktatásügyi kormány kép­viselője pedig dr. Antal Géza theol. akad. tanár volt. 3. Beiratkozás. Az 1903—1904-ik tanévre való beiratkozások szeptember 1—4. napjain voltak. Beiratkozott 534 nyilvános-, 14 magán-, összesen 548 tanuló, tehát 4-el kevesebb, mint 1902—1903-ra, amikor 552 tanuló iratkozott be. Ezen, számba is alig jöhető apadást az idézte elő, hogy mig az előző tanévben az V. o.-ba 92 tanulót vettünk föl, addig most tartani kellett magun­kat az egyházkerület azon határozatához, hogy az V. o.-ba csak 72 nyilvános tanuló vehető föl. Hogy e számot eggyel túlléptük, a körülmények kényszerítő hatása alatt tettük, mivel egyik régi, legjobb tanítványunk későn jelentkezett. Indokolttá teszi az apadást az is, hogy míg 1902—1903-ban a IV. o.-ban 61,

Next

/
Thumbnails
Contents