Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1898
I. A tanév történeti adatai
I. Történeti adatok. Az 1898/9-ik iskolai év, melyről van hivatva jelen Értesítőnk lehető hű képet adni, 1898. szeptember 5-én nyilt meg a theologiai akadémia, a konviktus és a könyvtár helyiségeivel kiegészített impozáns új épületben. Az istenitisztelet végezte után, a melyen a tanári kar az egész ifjúsággal egyetemben testületileg megjelent, a főgymnasiumi és theologiai növendékek külön termekben gyűltek össze, hogy meghallgassák s elméjükbe véssék az iskolai törvények utasításai mellett az igazgatóik által hozzájuk intézett szeretetteljes, kitartó munkára és kifogástalan magaviseletre buzdító figyelmeztetéseket. A megnyitáson az igazgatótanácsot Kis Gábor helybeli lelkész és főiskolai igazgatótanácsos képviselte. a) Változások a tanári karban. Az eltávozott Bencze Zsigmond rajztanár helyébe az egyházkerületi közgyűlés helyettes tanárul Sinkó Pál urat, főiskolánk volt növendékét alkalmazta, a ki azonban a rábízott tárgyakat csak egy hónapon át taníthatta, mert tanulmányainak folytatása és befejezése végett a főhatóságtól szabadságoltatást kért, a mit okt. 11-én meg is nyert. "Az általa ideiglenesen betöltött tanszék teendőinek ellátása ennélfogva; miként az előző tanévben, a tanári kar többi tagjaira s a múlt évben is kisegítő tanárként működött Herz Dávid úrra, e tárgynak a főiskolában több időn át volt tanárára nehezült. Másfelől meg az első osztályra jelentkezettek nagy száma ez évre is szükségessé tette a párhuzamos osztálynak fentartását, úgy, hogy a rendesnél egygyel kisebb létszámú tanári testületnek két külön tanszék teendőit kellett ellátni. A ránk következő iskolai évben a tanári testület e túlterheltségén remélhetőleg segítve leend, a mennyiben az üresedésben levő rajztanári tanszék a kihirdetett pályázat eredménye szerint betölthető lesz s a f. év jul. 10-én tartott igazgatótanácsülés a jelentkezésekhez képest fentartandó egy párhuzamos osztály számára is külön tanerő alkalmazását javasolta az egyházkerületnek. b) Valláserkölcsi nevelés. A valláserkölcsi nevelés főeszközei ez évben is a szorgalmasan látogatott istenitiszteletek voltak, a melyeken az ifjak a tanári kar tagjainak kísérete s felügyelete mellett jelentek meg s éltek két alkalommal az uri szent vacsorával. Az egész ifjúság és diszes közönség jelenlétében ültük meg továbbá a reformácziónak emlékünnepét, a mely a főiskolai tanári kar határozata sze*