Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1898

I. A tanév történeti adatai

XI nyelvben. Nemde kiejtése még néha németes ? Kérdé jóakarólag . . . Uram, Istenem, mikor volt az, hogy a magyar király leánya magyarul imádkozott ! ! Néhány száz esztendő alatt akad-e csak egy királyné is, a ki nem hogy arra ügyelt volna, hogy trónörökös fiának magyaros legyen a kiejtése, hanem, hogy bár akár hogy beszéljen is magyarul ? ! Melyik királynő volt az több száz év óta, a ki a magyar irodalomban gyönyörűségét lelte volna, mint ez a megdicsőült lélek ?: Ah régen, nagyon régen volt az, hogy a magyar királyné rendesen magyarul társalgott környezetével mint ez, elannyira, hogy egészen meglepte őket, ha nagyobb udvari összejövetelnél nem magyarul szólt hozzájuk. De ennél így volt, mert igen megszeretett bennünket, szerette nyelvünket, szerette irodalmunkat, illendően megtisztelte nagyjainkat. Ah, mily felejthetetlen az a koszorú, a mit a haza bölcsének, Deák Ferencznek ravatalára tétetett (Erzsébet királyné — Deák Ferencznek); mily felejthetetlen, hogy a magyar királyné e ravatal mellett térdelve imádkozott! Mekkora tisztességtétel i volt ez annak az igaz embernek ! De mekkora magának a magyar névnek ! Gróf Andrássy Gyulát két koszorúval is megtisztelte. Még el se hervadtak az egyik koszorú rózsái, mikor a királyné új koszorút rendelt. Száz fehér kaméliát, száz fehér rózsát ős háromszáz gyöngyvirágot köttetett koszorúba s mae-a vitte el a ravatalra. O f

f Azt is olvassuk róla, hogy mikor a király O Felsége Bánífy Dezső báró miniszterelnök előterjesztésére elrendelte a budai királyi palota megépítését, levelet irt egy magas állású űri nőhöz, a kivel állandóan levelezett és ebben a drága levélben a boldog öröm hangján mondotta el, hogy felséges urának ez az elhatározása neki régi, forró vágyát tölti be, a melynek meleg szószólója volt már akkor, mikor Andrássy Gyula gróf először vetette föl az eszmét. Közelebbről, a mikor hazánk ezeréves fennállásának örömünnepét tartottuk, ismét résztvett örömünkben, megjelent közöttünk, daczára annak, hogy trónörökös fiának gyászos kimúlta teljesen elrabolta lelke nyugalmát. Kell-e több bizonyság annak megértésére: miért övezte körül drága személyét lángoló szeretettel a magyar nép ? ! Kell-e több bizonyság megértésére annak a mérhetetlen gyásznak, mibe halála a nemzetet döntötte ?! Ah, mi méltán ajkainkra vehetjük e panaszt: nézzétek meg és lássátok meg, ha van-e olyan bánat, mint a mi bánatunk ? Ah, nekünk igazán méltán hullanak könnyeink. Es talán elviselhetőbb volna valamivel a bánatunk, ha a természet rendje szerint következett volna be az elválás. De ám erőszak szülte. Mit tegyünk ? Adjunk hálát a gondviselő Istennek, hogy részeseivé tett bennünket annak az örömnek és boldogságnak, mit egy ilyen királyné birása bő mértékben nyújt a népének. A veszteség fölött való elkeseredésünkben ne legyünk hálátlanok a múltért; ha e jót az Isten kezéből elvettük: a rosszat nem szenvednénk-e el ? ! Mi Atyánk ! legyen meg a te akaratod ! Könyörögjünk jó királyunk egészségéért, hogy ez újabb óriási csapást