Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XLV De félénken szűkölve megfutnak a kutyák. — Immár a harcnak árja a legmagasbbra hág, 1015 Hármas kínszenvedés ült minden homlokra már: A fáradság, a düh és az izzó napsugár. Walter szorult kebellel tekint körűi elébb, Hogy nincsen-é kiút, majd Hágenhez szól ekép: „() ékes csipkerózsám, ó szúrós Hágenem,

2

1) Ravasz szökéseiddel szeretnél eszemen Túljárni, ám e tréfát már megelégelém, S mivel nem jössz magadtól, hozzád férkőzöm én." Kiált s magasra szökve hetykén dárdát hajít, Ez vértjéből a franknak darabkát felszakít, S kissé kaparta bőrét, de több kárt nem tehet Viselt a hős nagyon jó acél fegyverzetet. Walter pedig kirántva kardját reá rohan Gunterre. Félrecsapja a pajzsát és olyan Csapást mér a királyra, hogy szinte már csodás, Lábát combjával eggyütt leszelte e csapás. Félholtan elterűle pajzsán a fejdelem, Sáppasztja Hágen arcát szörnyű ijedelem; Véres kardját a hős most magasra emeli, Hogy gyilkos végcsapását Gunterre mérje ki, De Hágen az ütésnek elétartá fejét, Sisakra zúg a kard és szikrát hány szerteszét, Sisakja vert acél volt, a kard rajt' eltöre, A roncsa száz darabban repült el messzire. Walter, hogy így a penge dirib-darabra tört, 1040 Zordan kel újra, szíve vad kínoktól gyötört, Eldobja megvetőleg az ékes kardnyelet, Bár fénylik drágakőtől, — hasznára nem lehet, Éppen kinyújtja karját, hogy dobja messze, hát Ekkor Hágen lesújt és levágja jobb karát, 1045 Ott fekszik ím a jobb, mely győzött sok ellenen, Melynek hírét remegték, — a porban véresen. Ámbár félkarja van csak, hátrább lépést se megy, Arcizma meg se rándul, Walter meg nem remeg, Fájdalmát elharapja és véres csonka karját 1050 Pajzsába dugja, balja ragadja görbe kardját, Mely hűn szokás szerint ott lógott a jobb csipőn, A félkard a veszélyben most jó segélye lőn. 1020 1025 1030 1035