Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XXXVI Szólt és a könnye lassan ölébe lepereg: „Eg áldjon", így sóhajtott, „ég áldjon, szép gyerek!" 665 Távolból hallja Walter barátja jajjait, S szól a vitézhez, aki rohanva közelit: „Állj, bátor ifjú s halljad őszinte szavamat: Jobb lessz egyébb csatákra erőd, ha megmarad, Nézd, hány derék leventét sújtottam porba már, 070 Szivemnek fájna, hogyha te is elhullanál." „Mit bánod a halálom? Fel harcra szaporán, Tudd meg: harcolni jöttem és nem fecsegni ám!" Szól s bütykös dárdarudja szavával száll együtt Amellyet a vitéznek dárdája félre üt. u,

) A dárda a dobástól s a széltől is vi ve A barlangig repült el Hildgunda elibe. A lányka felsikolt rá s a barlangból kinéz, Vigyázva, lesve: vájjon életben a vitéz? (5^0 Még egyszer inti ez most a féktelen fiút, De az kirántva kardját, vadul rohamra fut, Hallgatva áll ki Walter, foga csikorg csupán, Mint vadkannak, ha ttldő csapat rohan nyomán. Hatalmas kardcsapásra a frank levente kél Leguggol Walter ekkor s előle így kitér, Azt meg csapása földre lerántja hirtelen, Felugrik Walter erre, övé a győzelem! Emelkednék Patafríd új küzdelemre bár, Hiába! hasba szúrva fogytán az élte már, (390 Elszáll a lelke . . . teste a sziklabére alatt Az erdei vadaknak zsákmányául maradt. ÍJ alálát megbőszülni Gervig vágtatva jő, Az elhulltak rakásán im általugrat ő! S a míg Walter levágja a törzsről a fejet, 695 Kétélű harci bárdot Gervig feléje vet. (Kedvelt volt lándzsa s bárd a frankoknál eggyaránt)

1

8) De Walter kapja pajzsát hű oltalom gyanánt, Majd visszaugrik onnan, gyorsan lándzsát ragad (A véres kard magában a zöld gyepen marad) 700 Es vár a támadásra . . . itt nem hallszik beszéd, Mindkettőnek csupán a harc tölti el eszét, Azt a boszú tüzelte, ez éltét védte itt, Tűrték és visszavágták egymás ütéseit,