Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XXXIII Két lándzsát vesz, sisakján reng-leng a bóbita, De rendületlenül szól jó Walter dalia : „Ha harcot én akartam s a kezdő én valék, 550 Találva fegyveredtől ám hulljak el ma még!" Lándzsáit nagy sietve Kímó hajítja már. A pajzsot éri eggyik, a másik nem talál, Aztán kirántva kardját robog Walterra rá, Es homlokát, ha tudná, ketté hasítaná, 555 De védte a csapástól sisak a hős fejét, A csengő érc a légbe szikrát szór szerteszét. Most Walter eltalálja Kímot állán alul, S dárdája kitaszítja nyergéből, hogy lehull, Fejének tartja kardját, — kérése hasztalan, — 560 Levágja; bátyja mellett az öccs is halva van. Jól látta büszke Gunter, mint hullt el a levente, Felgerjedt társait most a harcra így tüzelte : „Ne hagyjátok pihenni, támadjatok hamar, Kincsét s éltét kiadja, ha elgyengül a kar!" 565 Uj bajvívónak erre Werinhard felvonúl, De csak ijjal s nyilakkal, dárdához soh'se nyúl; Már messziriil kilőtte Walterra több nyilát, — Hétbőrtakarta pajzsa védé a daliát, — Közelbbre jutva látja, hogy tegze már üres, 570 8 harcot haragra gyúlva csupasz karral keres. „Biztossan elkerülted a könnyű löveget, Ne félj, kardom csapása, majd súlyos lessz neked !" „Egyenlő harcra régtől várok már, csak gyere !" Kacagva Walter így szól s dárdájának nyele 575 A ló szügyét találta, ez felágaskodott, Lovassát porba dobta s maga reá rogyott. Buktában kiütötte kardját a hős, s lecsapván Sisakját, szőke fürtjét megfogta, — jaj kel ajkán — „Későn jön a könyörgés, nem hallgatok jajodra 1" 580 Es fő nélkül hevert már Werinhard lenn a porba*. VI. kaland. Hogy győzte le és ölte meg Walter a szász Ekkclridet és Hadawratot. ijárom vitéz halott bár, Gunter meg nem ijedt, Kiküldte negyediknek a szász Ekkefridet. (A fejdelmet hónán ez hajdanta megölé, S száműzött bujdosóként jött a frankok közé.) III