Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

XXIII Elindul a sereg már, megvívják a csatát, 150 Hamar szemben találták az ellenség hadát. A hűn nép mint hegyes ék előre úgy hatol, Visszhangzik messze a lég vad orditásitol. A trombiták recsegnek, lándzsák szállnak vadúl, Sok fényes pajzson, kardon villám sugára gyúl; 155 S mint északnak szelére hull sűrű jégeső, Hej, innen és amonnan nyilzápor tört elő ! Majd mennek kéztusára, hüvelyből kard repül S szétzúzott homlokával nem egy hős földre dűl, S szétzúzott homlokával melléje dűl lova. 160 A bún soroknak élén jó Walter ragyoga, Mint hogyha sarlajával maga a zord halál Szállt volna harcba, kardja oly biztosan talál, A megrémült ellenség reszketve nézi őt, Es észvesztett futással hátrál a hős előtt. 165 S már vége a csatának, húné a győzelem, Bőven szerez magának zsákmányt a harctérén. De most a harci síkon kürtöknek hangja kél, Csapatját visszahívja magához a vezér. Im homlokát diszíti tölgyfának üde lombja, 170 S példáját a legénység szintén követi nyomba.

7) Es így felékesítve a győzelem jelével, A húnoknak csapatja s Walter hónába ér el; Ott mindegyik sietve a tűzhelyére tér, S Etel királyi vára felé tart a vezér. III. kaland. Hogyan részegítette le Walter a hunokat és szökött meg menyasszonyával, Hildgunddal, s hogyan dühöngött ezen Attila király. 175 j\ézd, nézd! alá a várból egyszerre mint szalad Jöttén, láttán örülve a fürge szolgahad! Kantárszárát a hős egy szolgának adja át, S bár kérdezik kíváncsin: „Megnyertük a csatát ?" —Alig felel szavukra, mert fáradt még igen, 180 S egyenest a királyi terem felé megyen. Ott Hildgundot leié, más nem volt ki sem jelen, A lányt megcsókolá és megszólal hirtelen : „Adj egypár kortyot innom, gyorsan mert szomj epeszt!" Bort tölt serlegbe a lány s a hősnek nyújtja ezt.