Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

II. Waltharius manu fortis

A nép üdvére o volt hivatva egykoron Istenfélőn uralgni minden burgundokon. Hogy így a frank királlyal a béke megvala, Herrich földére indul a húnoknak hada; Kantárszárát eresztve elül Etel halad, Es lépést tartva véle nyomában a csapat. Lovak patáitól reng a földnek kebele, Kardok s pajzsok csörögnek, a lég reszket bele. Tündöklik lándzsa erdő a síkon, mint midőn Kelő nap fénye fürdik a harmatos mezőn. Hegv tornyosúl előttük : s átmásznak rajta ím! Átúsznak Rhone s Saonne-nak zúgó hullámain! Chalonsi vártoronynak kiáltja őre le :

4) „Porfelhő száll az úton, felhő vihar jele ! Ellenség tört honunkba, vigyázat emberek, Ajtót s kap út bezárjon, ki éltéért remeg !" Frankok meghódolását Herrich már tudta jól, Hűbéresit hivatta s hozzájok ajka szól: „Ki kétlené a frankok, hogy bátor, hősi nép, De a húnnal csatára közűlök egy se lép ; S ha ők így tettek, akkor oly balgák nem vagyunl Hogy a biztos halálnak áldozzuk fel magunk; Egyetlen kis leányom én őt adom oda, Hadd légyen a hazáért a béke záloga." S elindul a követség sisak s acél nekül Ételnek vinni Herrich szavát üzenetül. Burgundokat kegyessen fogadta hős Etel, — Mert ez volt a szokása — s szavukra így felel „A békét a csatánál én jobban kedvelem 8 csak azt sújtom karommal ki fölkel ellenem, Azért királyotokkal békére lépek én." S megy vissza a követség a jó hírt megvivén. Herrich király a várból sietve szállt alá, Sok kincsét, drágaságát a húnnak átadá, És hozzá még leányát . . . Eg áldjon Hildegund ! Száműzve gyöngyöd, éked s virágod, ó Burgund ! ^Szerződést, frígykötést itt, hogy így elrendeze, Lovas népét vezette Etel nyugat fele. A zord Alphert uralta nagy Aquitánia,

5) S a délceg ifjú Walter volt ennek a fia. Alpher Herrich királynak volt hű frigyesse rég, S esküt fogadva a két király megeggyezék,