Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1897

VIII. Segélyezések

- 80 — főiskolai énekkar gyönyörű éneke nyitotta meg Gáty Zoltán főitk. énektanár vezetése alatt. Kis József közigazgató megnyitó beszéde után Faragó János segítő egyesületi elnök az egyesület nevében átadta a zászlót beszéd kíséretében Antal püspök úrnak, mint az egyházkerület és főiskola vezetőjének, ki azt remek beszéd kíséretében vette át. Beszéde oktatás, intés és buzdítás volt, maradandólag beíródott az ifjúság és hallgatóság lelkébe. íme: így ünnepelt a segítő egyesület a főiskola társadalmi életében is. Ezt a szerepet nem kereste, de a mikor felhívták reá, nem tért ki előle s Istennek hála, becsületesen betöltötte ezt is. Ide írjuk azok nevét, kik a zászlóra való gyűjtést eszközölték. Fáradozásu ­kért egyéb jutalmat úgysem adhatunk nekik, minthogy nevüket átadjuk az utó­kornak : Kis József főisk.-, Kis Ernő főgimn. igazgatók, Faragó János fó'gimn. tanár, Tóth József, Gyenes Sándor, Szűcs Lajos, Nagy Vince, Tóth Kálmán, Sándor Miklós, Horváth Dániel, Kozma Ferenc, Szekeres László, Edeléuyi Lajos, Höltzl Gyula, Kovács József, Orám Walter VIII. o.; Barsi Károly, Beke Kálmán, Burgliardt István, Csintalan Gyula, Szita Gyula, Lázár Andor, Lusztig Sámuel, Matkovich László, Németh József, Gergely Győző, Schmidt Antal, Stern Gyula, Steiner Hugó, Szigethy József, Tóth Ferenc, Koncz Gyula, Szauer Soma, Beke Manó VII. o.; Joó András, Saáry Tibor, Schór Ernő, Zergi Mihály VI. o. ; Lázár Ferenc, Steiner Lajos V. o. tanulók. Az adományozókat névszeriut nem sorolhatjuk fel, de fogadják adomá­nyaikért a főiskola hálás köszönetét. 5. Főiskolánk tanulói segélyezésére szolgáló összes alapítványok jegyzéke. 1. Ajkayné Páljf'y Kamilla 1000 frt. A kijelölés jogát magának és jogutódainak tartotta fenn, — Alapító levél kelte 1893. 2. Andor István 210 frt. Ösztöndíj. „A kamat a professzor urak által érdemeseknek ítélt egy vagy két olyatén togatus deákok mellett levő szolgáknak (mendicas) adasson, a kik mán a togatus deákok száma közé számláltattak (sub­cribáltak) ugyan, de módjuk s tehetségük a hosszú ruhák megszerzésére nincs." — A. 1. k. 1823. 3. Antal Judith (Káldy) 210 frt. „Iuteressét két jóra igyekező itjak 3 esztendeig vegyék, az elsőség mindazáltal Sós István sógor úr maradékié." — A. 1. k. 1790. 4. Által Istvánné (Csepely Anna) 84 frt. „Intresséért egy jó igyekezetü, de szegény pápai gyermeket egész a syntaxista classisig tartozzon illető praecep­tora tanitni esztendőnként. Valamint azonban ez a syntaxista classisból feljebb vagy kimenénd, azonnal ismét másnak adandó az interes." — A. 1. k. 1831. 5. Badtiz Imréné (Kenessey Katalin) 1680 frt. „Interesse minden esz-> tendőben Kenessey vagy Baditz famíliából való ifjúnak adassék. Íja ezen farai'

Next

/
Thumbnails
Contents