Református teológiai akadémia és gimnázium, Pápa, 1896
II. Az erély megmaradásának elve
- 6 — még virágzóbbá tenni, a társadalom képét gyökeresen megváltoztatja s talán sikerül az egész világ lefegyverzését kieszközölni a repülőgépek feltalálásával, melynek lehetőségében nem szabad kételkédnünk csak azért, mert még eddig nem sikerült. Ideje is volna már, hogy az emberiség több gondot forditana a természettudományokra s csillagászattanra. Ha azon óriási összegnek, melyen egymást öldöklő fegyvereket vesznek s melyet a tömegek gyilkolásokra forditanak csak egy milliomod részét forditanák fizikai s csillagászati czélokra, ugy már legalább is 1000 évvel előbbre volnánk. Már sokan tudnák azt, mit ma még oly kevesen tudnak, hogy Földünk egy kis hangyaboly, melyhez hasonló sőt körülbelől eszesebb lényekkel népesített égitest is van pl. a Mars. Hogy az élet számtalan különböző feltételekből áll s más szervezettel levegő nélkül is lehet mozgás s általában élő lény nyilvánulása. Mert nemcsak a természettudomány, hanem az összes ismereteknek egy czéljának kell lenni: a tökéletesedés legmagasabb fokáig emelni az emberiséget s vizsgálni, tanulmányozni az egyetemes, örök életet, melynek csakis saját bolygónkon való nyilvánulását ismerjük még mindeddig. Sőt ugylátszik, hogy azon titokzatos erő, mely mindeddig absolute nem engedte magát megismertetni, melynek hatása az u. n. delejes alvásban és telepathiában nyilvánul, talán egyes emberekben levő oly különös faja az erélynek, melynek létezését tagadnunk már nem igen lehet, nem elismerésének okául legfeljebb ha érzékeink tökéletlenségét, csekély számát hozzuk fel. O. M. Lodde 1892-ben, mint a Britisch Association mathematical es fizikai szakosztályának elnöke «A fizikai tudományok ez idő szerinti feladatai» cz. beszédében a telepathiára nézve igy szól: «Ugy látszik, hogy a mi határainkon az élet és energia közötti viszonyban egy ponton már kölcsönös támadás intézhető. Az energia megmaradása közös kapcsolattá vált, de az élet és energia közötti kapcsolatot eddig nem értetük meg. Az élet nem energia; valamely állat halála épenséggel nem módosítja az energia összegét s az élő állat mégis az energiára hatással van s nincs többé hatással, midőn meg van halva. Az élet olyan irányító elem, a mely még nem talált helyet a fizikában. Az energia átruházása kimagyarázható ugyan valamely munka elvégzése révén, de az energia